ÉRDEKES

kukac
regisztrált: 2009 jan 11
Hozzászólások:

Olvasom a város honlapján, hogy a Vagyonkezelő vezetőjének megpályáztatják a posztját:

Pályázat: Vezérigazgatói álláshely betöltése
A pályázatot meghirdető szerv:
Jászberény város Önkormányzata, dr. Szabó Tamás polgármester

Meghirdetett álláshely:
Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Zrt. (5100 Jászberény, Margit-sziget 1.) (vezető tisztségviselő)

Pályázati feltételek: Büntetlen előélet, mérnöki egyetemi szintű végzettség, gazdasági szakirányú képesítéssel, az önkormányzati vagy az állami vagyonkezelésben szerzett legalább 5 év felsővezetői gyakorlat.

Én már meg is találtam a megfelelő embert, bár a kiírásból kimaradt, hogy erdész végzettségű legyen:

Horgosi Zsolt

erdőgazdasági igazgató

Első diplomáját 1987-ben az Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Karán szerezte okleveles erdőmérnökként, majd 1997-ben végzett a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán közgazdasági szakokleveles mérnök kontrolling szakirányon. Szakmai pályáját 1987-ben a Nagykunsági Erdészeti és Faipari Rt-nél kezdte kontrolling vezetőként, majd 1998-ban titkár lett a Földművelésügyi Minisztérium Erdészeti Hivatalában. 1998-2005 között az ÁPV Rt. Erdészeti és Agrárgazdasági Vagyonkezelési Igazgatóságán portfolió menedzser, majd 2005-2007. között a NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt-nél vezérigazgató. Egyéb tisztségei: 1999 májusától 2005 januárjáig a Bakonyerdő Rt.-ben Felügyelő Bizottsági tag, illetve 2002 novemberétől 2004 decemberéig a Somogyi Erdészeti és Faipari Rt. Igazgatósági tagja. Korábban, 1993-1998 között munkavállalói tagja a Nagykunsági Erdészeti és Faipari Rt. Felügyelő Bizottságának, illetve 1999 és 2002 között hosszabb-rövidebb ideig a Lábod Rt. és a Komáromi Mg. Rt. Igazgatóságának, valamint a Tokaj Kereskedőház Rt. Felügyelő Bizottságának. 2005 márciusától az Országos Erdészeti Egyesület Szolnoki Helyi Csoportjának elnöke. 2006 tavaszán az OEE Észak-Alföldi Régió képviselője, így tagja az OEE elnökségének. NEFAG Zrt. igazgatósági tagja. 2008. január 1-től az MNV Zrt. erdőgazdasági ügyvezető igazgatója. Forrás:(www.mnvzrt.hu)

csrkato
regisztrált: 2010 dec 20
Hozzászólások:

"..a hazugsággal megszerzett hatalom, a hazugsággal fenntartott hatalom semmis!"
"A népnek joga van a kormányt elzavarni " (Orbán Viktor 2007 )

Lisci!
Ezekután idézzem ugyanazt az Orbán Viktor, aki 1990-ben, a taxisblokád idején kijelentette, hogy a kormány hazudik? Vagy az csak a dublőre volt? vagy a 2007-es volt a dublőre? Vagy a mostani önmaga a dublőre?

Szavazat Számláló
regisztrált: 2011 dec 22
Hozzászólások:

Lisci!
Ha ez saját kutatómunka, akkor le a kalappal! Bravó!
Ha plagizál, mint a nagyok, akkor utólag még elfogadjuk a forrásmegjelölést, akár szóvivóje útján is.

Az eladósodott városokra leadott szavazatok összeszámlálása után a 4. és 5. helyezettet kéretik megcserélni.
(Bár a lényegen nem változtat, csak a pontosság kedvéért.)

Szavazat Számláló

lisci
regisztrált: 2011 nov 8
Hozzászólások:

Legnehezebb helyzetben lévő eladósodott magyar városok: 1.Hódmezővásárhely (Lázár János - FIDESZ) 20 700 millió ft. adósság, 2. Szolnok (Szalay Ferenc - FIDESZ) 20 200 millió ft. adósság, 3.Kaposvár (Szita Károly - FIDESZ) 18 100 millió ft. adósság, 4. Tatabánya (Schmidt Csaba - FIDESZ) 12 800 millió ft. adósság, 5. Szombathely (dr. Puskás Tivadar - FIDESZ) 15 900 millió ft. adósság... Kósa Lajos magyarázkodni kényszerült az 1 640 000 000 ft. jutalomosztás után... 2011-ben újabb 119 870 405 ft. jutalomosztásra került sor... Debrecen adóssága 2007 és 2010 között 8,3 milliárdról 27,5 milliárdra emelkedett...

Orbán a hátsó ajtón át menekült az Operaházból. Schmitt Pált közpénzen 75 fős palotaőrség őrzi. Újabb szomorú történelmi rekord; a magánnyugdíjvagyon felélése után 82% felett a GDP arányos államadósság. Történelmi csúcson a benzinár is. Több mint 4000000000 (négyezer millió) ft. jutalmat kaptak egy év alatt az ügyészek. 360 000 000 ft. jut médiafigyelésre. Rendezvényszervezésre évi 400 000 000 ft. kell. Magyarország a bóvlikategóriában... 272 milliárd forintot bukott az állam a nyugdíjpénztáraktól átvett tőzsdei részvényeken . A gazdagok külföldre menekítik pénzüket. 37 %-ra emelkedik az EVA. A központi költségvetés adóssága 2011 szeptember végén 22 931 milliárd forint volt . Az Orbán-kormány megalakulásakor, 2010 májusában még csak 18 614 milliárd adósságunk volt, amely májusban elérte a 20 218 milliárd forintot. Ezidáig 2500 orvos helyezte letétbe felmondólevelét. A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a 2010. és a 2011. év első öt hónapját összehasonlítva 8,3 százalékos a hanyatlás az építőipari termelés volumenében hazánkban, de van olyan megye, ahol akár az 50%-ot is eléri a visszaesés mértéke. Az építőipar héthavi termelése 11%-kal maradt el a tavalyelőttitől. A termelési érték 55%-át képviselő, lakó és nem lakóépületeket is magában foglaló épületek építése építményfőcsoport teljesítménye 9,3%-kal csökkent, az egyéb építményeké pedig 13%-kal esett vissza a megelőző év azonos időszakához képest. A 2011. január-júliusi időszakban az új építőipari szerződések volumene 25%-kal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál, a július végi szerződésállomány volumene pedig 35%-kal maradt el a tizenkét hónappal korábbitól. Több mint 1100 építőipari céggel szemben indult felszámolási eljárás 2011 második negyedévében, ez újabb abszolút negatív rekord az ágazat történetében. Újabb lesújtó statisztika: több mint 11 százalékos munkanélküliség, drámai népességfogyás, padlón az építőipar. Az ipari értékesítés 2011 júniusában 3,2 százalékkal csökkent az 2010 azonos időszakához képest, a belföldi eladások 6,4 százalékkal, míg az exportforgalom 0,6 százalékkal csökkent. A feldolgozóipari ágazatok összes új rendelése 8,2 száazlékkal csökkent 2010 azonos hónapjához viszonyítva. Az új exportrendelések 8,4, valamint az új belföldi rendelések 6,9 százalékkal csökkentek az idei első félévben A bruttó állóeszköz-felhalmozás volumene 5,3%-kal elmaradt a tavalyitól, a csökkenő tendenciát a II. negyedévi 8,1%-os visszaesés tovább erősítette. A gazdasági teljesítmény bővülését ez jelentősen visszafogta. Az új rendelések volumene 2011 júliusában 7,6%-kal volt alacsonyabb a tizenkét hónappal korábbihoz képest. A legfrissebb népmozgalmi adatok szerint 2011 első hét hónapjában megközelítőleg 49 700 gyermek született és mintegy 76 000 fő hunyt el. A születések száma 6,2%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest, a halálozásoké 0,2%-kal nőtt. Az idei születésszám 85 ezer körül várható, ami a hazai statisztika történetének legalacsonyabb gyerekszáma. A 2011 év első 11 hónapjában 16 513-ra emelkedett a bedőlt cégek száma.

JÁSZBERÉNY IS A LISTÁRA KERÜLHET ELÉG GYORSAN HA CSAK SZÓRJA HÜLYESÉGEKRE A PÉNZÜNKET VALAMIT TENNI KELL!!!!!!!

"..a hazugsággal megszerzett hatalom, a hazugsággal fenntartott hatalom semmis!"
"A népnek joga van a kormányt elzavarni " (Orbán Viktor 2007 )

--- ingatlanbazár.hu és ingatlan-bazár.hu - független médiák ---

Szavazat Számláló
regisztrált: 2011 dec 22
Hozzászólások:

Tisztelt Kukac!

Fórumnyitó irásából az derül ki számomra, hogy nem az Ön szavazata döntött.

Szavazat Számláló

kukac
regisztrált: 2009 jan 11
Hozzászólások:

No, és ki lett a Vezérigazgató?

balta
regisztrált: 2011 nov 18
Hozzászólások:

Mi van?