Mostanában ismét „dézsavű” érzés kerített hatalmába. Úgy érzem, mintha ismétlődne a történelem. Ismét raportra jár az ország, mármint a miénk, Magyarország. Jártunk mi már törökhöz, osztrákhoz, de citáltak már bennünket Berlinbe és Moszkvába is. Most a változatosság kedvéért Brüsszel rendelt „lábhoz”. Hogyan is van ez a nemzeti önrendelkezés? Hogyan is játszódik ez az európai demokrácia? Ismét „lábtörlők” lettünk, mint már annyiszor viharos történelmünk során? Ezek és ehhez hasonló kérdések fogalmazódtak meg bennem az utóbbi napok történéseinek okán - de nem csak bennem.. >

Az alábbi linkek a jászberényi kábeltelevízió 1993-ban és 1994-ben készült színházi híranyagaihoz vezetnek. A kulturális koncepció kidolgozása és a kulturális intézményrendszer átalakításának kezdete után a 18 évvel ezelőtt elhangzott kérdések és a válaszok szinte teljes egészében olyanok, mintha ma hangoznának el. Csak a tényeket írom és mutatom, a kommentárokat és a következtetéseket másokra bízom. >

1971 novemberének utolsó napjaiban a Lehel Vezér Gimnázium egyik tantermében Pap Imre tanár úr vezetésével összejött néhány, a népzene és néptánc iránt érdeklődő fiatal. Persze akkor még egyikük sem gondolta - csak remélhette - hogy egy olyan néptáncegyüttes alapjait rakták le, mely a későbbiekben országos szinten az egyik legmagasabban jegyzet és nemzetközileg is elismert művészeti csoporttá válik majd. Pedig így történt, és hogy ez a munka milyen tömegekre van - akár táncosként, akár nézőként hatással - most, 2011. decemberében ismét bebizonyosodott. >

Az nem lehet, hogy Pályi János újra Jászberényben vendégszerepel, és nem ír róla senki. A MaloM Színház működésének elmúlt bő két esztendejében egy nyomtatott és két internetes újságban összesen nyolc (!) különféle szerző írta beszámolóit és kritikáit a különféle előadásokról, szinte egyetlen esemény sem maradt visszhang nélkül. Hozzájuk kell még adni a helyi rádió előzeteseit és a helyi televízió szerkesztőjének nagy műgonddal és előzetes felkészüléseken alapuló rövidebb, de inkább hosszabb műsorait. Külön mondatot igényel az a luxusszámba menő jelenség, amit Szalai György képvisel, aki szinte minden előadást végigfotózott észrevétlenül úgy, hogy gyönyörű fotóiért a világ bármely előadó-művészettel foglalkozó folyóirata arany árat fizetne... >