Lépésváltás… Megnyílt a Jász-Plasztik Autócentrum Kft. új Mercedes szalonja

Fotó: Harangozó MarciFotó: Harangozó MarciTalán már meg sem lepődünk jászberényiek, amikor azt halljuk, hogy újabb a Jász Plasztik Kft-hez köthető beruházás került átadásra, hiszen szinte nem múlt el év az utóbbi időben ilyen ceremónia nélkül. Ezt a hagyományt a 2017-es esztendő sem törte meg, mert június 9-én a márkához illő külsőségek között került átadásra az új Mercedes szalon a „régi” de cseppet sem idejétmúlt tőszomszédságában.

Ahogy évről-évre fejlődnek a csillagos márka típusai éppen úgy kell követnie ezt a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásoknak is. Így született meg a döntés, hogy szükség van egy újabb minden igényt kiszolgáló épületegyüttesre. A több mint 1000 m2-es bemutató tér mellet irodák tárgyaló – az egyikben milyen meglepetés, egy Michael Schumacher által dedikált overál található – és hatalmas szerviz részleg is helyet kapott a szalon mellett. Természetesen minden a márka presztízsének színvonalán. Ez pontosan illeszkedik a cég terveihez, hiszen az eddiginél is sokkal magasabb szintre akarják emelni nem csak az eladásokat, hanem az ezzel járó szolgáltatásokat is.

A megnyitó napján az autók kiszorultak a szalon részből, kivétel egy S-osztályos Cabriolet-et és az első Magyarországon készült modellt. A felszabadult hatalmas teret ezen az estén a meghívott vendégek számára előkészített asztalok foglalták el. A meghívottak között feltűnt két ismerős sportoló a Mercedes által támogatott Szilágyi Áron, kétszeres olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardvívó és Kammerer Zoltán, háromszoros olimpiai és világbajnok, hétszeres Európa bajnok kajakozó is. Hát igen ők ugyan azt a szintet képviselik sportágukban, mint a Mercedes az autók között. Talán nem is olyan véletlen, hogy ők a márka nagykövetei.

A vendégeket kellemes zene – Kozma Orsi kvartettje gondoskodott róla – csinos hostessek és persze üdvözlő ital fogadta. A este programja nem volt túlzsúfolt, hiszen az építkezést bemutató rövid vetítés után - a Cirque du solei-t is megjárt akrobata – Oksana kápráztatta el a jelenlevőket, majd szokásos üdvözlő beszédek sorát Kovács Róbert a JP Autó Kft vezetője nyitotta, a Mercedes képviseletében Jörg Schmidt köszöntötte az egybegyűlteket, őt Kubatov Gábor, majd pedig dr. Zombor Gábor követte és a köszöntések sorát Pócs János a Jászság országgyűlési képviselője zárta. Ezt követte az elmaradhatatlan szalag átvágás.

Arról, hogy az utolsó szál is el legyen varrva dr. Novák István atya gondoskodott, aki megszentelte az új létesítményt. A protokolláris része ezzel véget is ért az estének.
A vacsorát egy mini Kozma Orsi koncert követte és, hogy azokban se maradjon hiányérzet, akiket a szalon körül álló csodálatos autók nem varázsoltak el kellő képpen – magam részéről kizártnak tartom, hogy lettek volna ilyenek – azok számára érkezett Danny Blue. A méltán népszerű mentalista produkciója szó szerint elbűvölő volt, és nem csak azok számára, akik a színpadon részt vehettek benne, hanem azok számára is, akik hol fejüket csóválva, hol hitetlenkedő tekintettel nézték a produkciókat. Az este pedig stílusosan egy tűzijátékkal zárult.

Volt szerencsém dolgozni a megnyitón és engedtessék meg nekem egy szubjektív megjegyzés. A több mint három órás program, számomra olyan „Mercedes-es” volt… minőségi, precízen kidolgozott, mégis könnyed, nem hivalkodó, ugyanakkor nem hiányzott belőle semmi.

Ha már úgyis jelen voltam az ünnepélyes megnyitón néhány kép erejéig szeretnék bepillantást adni az este hangulatába. Kattintás a fotókra és megnyílik a galéria.