Hivatalosan is a miénk

Jászberény Város Önkormányzata 2007 novemberében nyújtotta be pályázatát a város kerékpárút hálózatának fejlesztésére. A pályázat pozitív elbírálásban részesült. A projekt elsődleges célja a kerékpárosok biztonságának fokozása, a kerékpáros közlekedés elősegítése és ösztönzése, s ezzel a belvárosi gépjárműforgalom csökkentése volt, mely eredményeként a parkolási nehézségek mérséklődhetnek, illetve a levegő minősége is javulhat.

A kivitelezés 2010. júliusában indult és az eredeti tervek szerint most, 2010. decemberében került hivatalosan is átadásra a kerékpárosok, gyalogosok részére.

Az ünnepélyes átadón Tamás Zoltán a Városfejlesztési és üzemeltetési bizottság elnöke elmondta, hogy a beruházás összköltsége 497 millió Ft, melyből a támogatás 300 millió forintnyit tett ki. Az építés során számos problémával szembe néztek, ám a lakossággal együttműködve sikerült mindenre megoldást találni, a tapasztalatokat pedig a következő ilyen jellegű beruházásnál fel fogják használni, ugyanis hamarosan elindul egy második, ezúttal 4,6 km-es kerékpárút szakasz építése.

A közös gyalog és kerékpárutak és önálló kerékpárutak nyomvonala jelentős növényállományt érintett, mely az útpálya és a burkolt járda közötti, változó szélességű zöld sávban található. A kivágott növények kiváltására mindösszesen 295 db fa és 487 db cserje kerül pótlásra. A projekt során 50 db kerékpártároló elhelyezésre került – tudtuk meg Tamás Zoltántól.

Juhász Dániel, alpolgármester szintén fontosnak tartotta megköszönni a lakosság türelmét és együttműködését. Ha a kerékpárút csak egyetlen balesetet is megakadályoz, már érdemes volt megépíteni – mondta.

Az ünnepség záróakkordjaként Tamás Zoltán, Juhász Dániel és Nagy András városkapcsolati tanácsnok a Kossuth úti iskolaépület előtti szakaszon átvágta a nemzetiszín szalagot, melyet követően Véghelyi Árpád triatlonista, Jászberény ironmanje gurult át elsőként az immár hivatalosan is átadott kerékpárúton…

Hozzászólások

Tényleg... csak szerényen....

Lehet, hogy sokan megszólnak, hogy még mindig ezen lovagolok, főleg hogy az egész már el... khmmm.... szóval itt a jó szó az lenne hogy elkészült, de várjunk kicsit a tél végéig, már csak azért hogy láthassuk mennyit romlik a minősége (mozi fahídja... hehe), aztán eldöntjük, hogy elkészült v. összecsapták (lásd Gyöngyösi úti kerékpáros cross-ösvény... húúú... na az aztán munka).
Szóval még mindig azon lovagolok így eső után köpönyeg, hogy miért nem szállt bicajra az aki tervezte és járta be a nyomvonalat. Mondjuk úgy egy éven keresztül.

Nagyon jó, hogy a Kossuth utcán lett... és az is, hogy a Rákóczi úton, mert életveszélyes volt kerékpárzozni arra felé. De autósként is láttam néha ugyanezen a szakaszon lelki szemeim előtt a motorháztetőn mosolygó kerékpárost és magamat rendőrségre járni közveszélyes biciklis miatt. Soha nem történt viszont meg ugyanez a kis mellékutcákban (Dohány u., Gyökér u., Gólya u.), ahol rengeteg pénz és verejték árán emeltek kerékpárút formájában emlékművet a hülyeségnek. Főleg a Gyökér utca - Jákóhalmi út sarok sikerült tragikusra. A Gyökér u. felét elveszi az egyébként kihasználatlan kerékpárút. Köszi. Érdemes arra menni.

Ja!!! Üdvözlöm a rendőrség azon kezdeményezését - még kerékpárosként is - hogy rászállnak kicsit a kerékpárosokra. Érdemes kimenni a Rákóczi útra. Fele biciklis még mindig az úttesten rodeózik.

Uraim csak szerényen!!!!

Nagyszerű dolog ha, egy város gazdagodik infrastruktúrába. Ami zavar a 31,32-es belső közútjaink állapota, ahogy az kinéz! Igazán most lehet érzékelni a volt országgyűlési képviselőnk lobbi munkájának gyümölcseit, amik láthatóan beértek és szolgálják a berényi emberek minden napjait. Megkülönbeztettt figyelemmel kisérem az avató "triátrum" megható beszédeit és a ceremónia fényében a messiást alakítván a meghatódott publikum előtt.
A jövőre nézve reménykedek a jelenlegi honatyáink több fm. Nemzeti színű szalag átvágásával gyarapítják közterületeink élhetőbb városképét. Még valamit: a megszorításokra hivatkozva a városháza funkcionális átrendezésére nehogy rámenjen a gatyánk is!