Üzleti lehetőségek a Jászfényszaru Ipari Parkban
A Jászfényszaru Ipari Park munkatársai kedden délelőtt mutatták be azt az üzemcsarnokot, melyet – részben vagy egészben - 2010 II. negyedévétől vehetnek majd bérbe a vállalkozások. Az Ipari Parkot működtető Ipari Centrum Kft. 2007-ben döntött úgy, hogy a gazdaság fejlesztését, a vállalkozókat új üzemcsarnok építésével segíti. Ezáltal egy-egy cég könnyebben vághat bele munkájába, a bérlés után pedig a későbbiekben akár beruházást is megvalósíthat Jászfényszarun, így teremtve munkahelyeket.
Az 1848 négyzetméteres korszerű üzemcsarnok – az Észak-alföldi Operatív Program pályázatának támogatásával - hamarosan elkészül. A projekt megvalósításának teljes költsége 265 millió 147 ezer forint. Ennek mintegy 50%-a a pályázati támogatás.
A látogatás során az érdeklődők a raktárterület bérlésével kapcsolatos kérdéseikre is választ kaptak. Szó esett arról is, hogy az ipari park – ahol jelenleg 12 cég mintegy 2000-2500 embernek ad munkát - újabb 10 hektáros területtel bővül, ahol már zöldmezős beruházásra is lehetőség lesz.
A bemutatót követően konferenciát rendeztek Jászfényszarun, ahol a jelenleg elérhető infrastruktúrával, a szolgáltatásokkal, az új csarnokba telepíthető tevékenységekkel is megismerkedhettek a gazdasági szakemberek. Győriné dr. Czeglédi Márta polgármester köszöntője után dr. Csorján Balázs, az ITD Hungary Zrt. Észak-alföldi régióvezetője a befektetői telephelyekkel szembeni elvárásokról beszélt.
Fazekas Éva, az Észak-alföldi Régió jászberényi kistérségi koordinátora a 2010-es év ÉAOP gazdaságfejlesztési lehetőségeit ismertette, ezek között kiemelten a telepfejlesztési, ipari parkok fejlesztését segítő pályázatokat, de szó volt a klaszterek létrehozását, beszállítói hálózatokat ösztönző projektekről is.
A vállalkozások kétlépcsős megtelepedését segítő projekt és a jászfényszarui ipari park jövőképe Versegi Lászlónak, az IC Kft. vezetőjének előadásából bontakozott ki. A terveikben a terület bővítése mellett további raktár építése szerepel. Egy vállalkozói házat is építeni terveznek, ahol 8-10 irodahelyiség, 4-6 műhely és konferenciaterem kialakítása is lehetséges.
A jászfényszarui konferencia egyik célja éppen az volt, hogy az érdeklődők számára információkkal szolgáljanak, s ha más tevékenységek végzésére mutatkozik igény, akkor távlatos elképzeléseiket ehhez igazítsák.
Az egyedülálló vállalkozásösztönző, a kis- és középvállalkozások indulását segítő jászfényszarui kezdeményezés iránt élénk érdeklődés mutatkozott meg a keddi konferencián.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges



-13°C



.preview.jpg)
.preview.jpg)


.preview.jpg)



.preview.jpg)
.preview.jpg)






.preview.jpg)
.preview.jpg)


.preview.jpg)

.preview.jpg)


.preview.jpg)



.preview.jpg)






.preview.jpg)

.preview.jpg)
.preview.jpg)
.preview.jpg)







.preview.jpg)


.preview.jpg)
.preview.jpg)
























Hozzászólások
Szeretném,ha.elolvasnák a j.berényi képviselők.....
Tisztelt jászberényi képviselők!
Ha ezeket a fennti sorokat elolvasták a jászfényszarusi Ipari Park újabb bővítésének terveiről,egy kicsit sincs lelki ismeret furdalásuk? Mert lehetne ám,nem is kicsi!!
Ott J.fényszarun mindent megtesznek ,hogy a városukba csábitsanak minnél több vállalkozót,ezzel is munkahelyek ezreit alakitják ki ! Fejlődik,virágzik,él,növekedik tovább a városuk!
Nálunk J. berényben meg csak a vita,a civakodás megy évek óta! Ipari parkról,meg sok-sok új munkahelyről meg még csak nem is ábrándozhatunk!Csak,hogy tudják már 12%-os a munkanélküliség a térségünkben!
Ezt Önöknek köszönhetjük!! Meg a "csak azért is betartok nekik,nehogy már nekik legyen igazuk" pártszemüvegeiknek,amin keresztűl intézik ott a képviselőtestületben az ügyeket!
Vegyék már észre, ez a szemlélet,ez az út ZSÁKUTCA! Ez sehová nem vezet!
A városunknak már annyit ártottak ezzel az "óvodás" veszekedéseikkel,hogy azt már nem lehet sokáig-büntetlenűl-csinálni!
Ébredjenek már fel és a VÁROS érdekében fogjanak össze,közösen sokkal többre lennének képesek! A most siralmas állapotban sinylődő városunkra már nagyon ráférne a növekedés,fejlődés!
Ezt várja el a sok-sok választójuk!
Tisztelettel:sanyo