Szili Katalin: Európai országhoz illő politikai kultúrát kell teremtenünk

A szerdai napot a Felső-Jászságban töltötte Szili Katalin, aki csakúgy, mint négy évvel ezelőtt, Gedei József meghívásának eleget téve keresett fel több települést is.

Jászfényszarun a Samsungban járt, ahol legutóbbi látogatása óta újabb üzemcsarnok épült, délután pedig Jászágóra látogatott el az Országgyűlés elnöki tisztét is hosszú ideig betöltő szocialista politikus. Valószínűleg jól érezhette magát a körútja során, hiszen az azt követő délutáni jászberényi találkozóra bizony késve érkezett. Ott a sajtó munkatársai mellett néhány párttag és szimpatizáns várta, hogy beszámoljon útja során szerzett tapasztalatairól.

Előbb vendéglátója, dr.Gedei József beszélt arról a remek munkakapcsolatról, mely - főleg a nemzetpolitika és a környezetvédelem területén végzett munka során – kialakult közöttük, míg Szili Katalin a munkahelyteremtés fontosságáról, a szociális alapú támogatási rendszerek megújításáról beszélt. Szó esett természetesen az elmúlt években a térségben megvalósuló fejlesztésekről és az e téren előttünk álló lehetőségekről is.

A szocialista politikusnő fontosnak tartja, hogy a választók a programok ismeretében tudjanak majd dönteni. Az ellenfelek egymás megsemmisítésére tett lépései, a szélsőségek megerősödése sajnos még nem azt a fajta politikai kultúrát tükrözi, melynek kialakulására égető szüksége van az országnak. Nem lehet egy társadalmat folyamatosan feszültségben tartani - jelentette ki, miközben hangsúlyozta, a baloldal egy európai országhoz illő értékrend mellett folytatja a politizálást.

Jövőbeni politikai szerepvállalásáról elmondta: az attól is függ, hogyan szerepel majd a pártja a választásokon. Mindenesetre ő nem pozíciókban, hanem feladatokban gondolkodik. Pillanatnyilag azonban egyetlen célja van: minél nagyobb baloldali szavazóbázist megmozgatni áprilisban, s ezáltal a lehető legjobb eredményt elérni az országgyűlési választásokon.

Hozzászólások

Miről is beszél?

..."s baloldal egy európai országhoz illő értékrend mellett folytatja a politizálást!" mondotta Szili Katalin.

Egyáltalán tudja,hogy ez mit jelent,amit itt mondott?Tudja,hogy mi is az EUROPAI ÉRTÉKREND?

Európában nem hazudnak és hazudtak éjjel nappal,csak ,hogy megnyerjék a választást,itt igen!
Európában a kormánypárti politikusok nem lopnak,sibolják el a közös pénz,itt igen!
Európában csak ha gyanuba kerül egy politikus,azonnal veszi a kalapját,lemond,itt marad. ha a börtönben van is - fizetést kap,továbbá a "mentelmi jog" mögé bujva kibujik a felelösségre vonás alól is!
Európában emberszámba veszik a népet,a választókat, itt csak sanyargatni,kifosztani tudják!
Európában van a mindenkori megélhetést biztositó fizetés,itt a fizetésnek nevezett valami csak vegetálásra elég!
Európában van müködő egészségügy,itt nincsen!
Európában van közbiztonság,itt nincsen!
Európában az lesz politikus,akinek biztos anyagi háttere van,itt "megélhetési politikusok" vannak!
Európában betartják,amit a választási kampány során igérnek a politikusok,itt soha nem tarják be,söt!
Európában van szolidaritás,szociális érzékenység a leszakadók irányában,itt már régen nincs ilyen!

Összefoglalva,ha az európai értékrend szerint szeretnének ezután politizálni,akkor elöször meg kell tanúlnia a baloldalnak,mi is az az értékrend!
Amit manapság hazánkban csinál -és csinált-a baloldal,az annyira távol van az európai értékrendtöl.mint Makó Jeruzsálemtől!

Minta mókus...

Szili Katalin: Európai országhoz illő politikai kultúrát kell teremtenünk.

Ha az elmúlt nyolc év mintájára folytatják a "teremtést", akkor inkább köszönjük, de: NEM!!! Amúgy is nagyképű dolog a teremtés igét használni. Mintha istenek lennének, pedig igazából a pokolba kívánjuk őket.