Jön Klamm tanár úr, Olympia, Micimackó...

A nyári, Szabadtéri Színpadon bemutatott előadásai után szeptembertől ismét hazai pályán várja a nézőket a Malom Film-Színház. Persze a színházat alapító, vezető Várszegi Tibor jó szokásához híven ősszel is ki-kicsap az intézmény falai közül, hiszen mindjárt az első előadással a középiskolásokat szólítja meg. A hazánkban még első lépéseit próbálgató „osztályterem színház” keretén belül a számos színházi és filmszerepben nagy sikert arató Scherer Péter, mint Klamm tanár úr viszi el a tanóra hosszúságú színdarabot szeptember 13-án és 14-én öt jászsági középiskolába.

Rá két napra - már a színházban – az általános iskolásokat várja a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ foglalkozása. Az első „hagyományos” előadásra szeptember 17-én kerül sor, mikor a debreceni Csokonai Színház vendégszerepel Molnár Ferenc Olympiájával. Tavaly is ők nyitották az évadot és a színház elmúlt évi sikersorozata után jó ómennek tűnnek…

Néhány információ a bemutatókról:

Kai Hensel: Klamm háborúja
Osztályterem színház

Klamm tanár úr szerepében Scherer Péter

Szeptember 13:
10.25 óra: Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény;
14.30 óra: Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai
Szakközépiskola, Jászárokszállás;
Szeptember 14:
7.30 óra: Liska József Erősáramú Szakközépiskola és Gimnázium, Jb.;
10.25 óra: Klapka György Szakközép és Szakiskola, Jb.;
14.30 óra: Terplán Zénó Műszaki és Közgazdasági Szakiskola, Jb.

Rendezte: Novák János

***

Kai Hensel 2002-ben Német Ifjúsági Színházi díjjal elismert monodrámája egy tanár és egy osztály különös háborújának története. Scherer Péter egy tanóra hosszúságú, kicsengetésekkel tagolt játéka a Németországban egyre népszerűbb osztályteremszínház első magyarországi adaptációja.

Csontketrec

A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ foglalkozása 7-8. osztályosoknak a színházban

Szeptember 16.

9 óra: Gróf Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény,
13 óra: Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katolikus Általános Iskola tanulói számára.

Az előadás a nemzetközi hírű Big Brum Theatre in Education Company-val együttműködésben készült.

***

A Kerekasztal társulatának színházi nevelési programja az otthon, a szabadság és a felelősség témakörét vizsgálja egy olyan történet segítségével, amely nyers tömörséggel tükrözi a mindannyiunkat körülvevő világot. Vajon látjuk-e magunkat a tükörképben?

Molnár Ferenc: Olympia
szerelmi komédia két részben

A debreceni Csokonai Színház vendégjátéka

Szeptember 17. 19 óra.

Szereplők: Ráckevei Anna, Újhelyi Kinga, Horváth Lajos Ottó, Oláh Zsuzsa, Miske László, Csíkos Sándor, Bakota Árpád.
Rendező: Mispál Attila

***

Történik egy osztrák fürdőn 1913. augusztus 19-én, Ferenc József császár születésnapján.

Ha egy magyar huszár öt nyelven beszél, kitűnő táncos, pompásan lovagol, és remekül bridzsel, biztos lehet felőle, csak idő kérdése, hogy a nagy szerelmi kihívás mikor teríti le.

A. A. Milne: Micimackó
Zenés mesejáték

Bánfalvy Stúdió vendégjátéka

Szeptember 30. 10.30 óra.

Micimackó, Füles, Malacka, Bagoly, Nyuszi, Kanga, Zsebibaba, Róbertgida, Tigris: a hazánkban is méltán népszerű Milne-mese - sok-sok zenével és tánccal - 2006 októbere óta a Bánfalvy Stúdió előadásában is látható. Feldolgozásunkkal igyekszünk még több hívet szerezni eme örökbecsű történetnek, kicsik és nagyok körében egyaránt.