Varázslat húrral és vonóval

Tavaly kezdte azt a különleges turnét Mága Zoltán, melynek során száz templomban ad jótékonysági koncertet, az ily módon összegyűlt pénzt pedig a templomok felújítására, vagy kórházak, nehéz sorsú emberek megsegítésére ajánlja fel. A hegedűvirtuóz eddigi ötven előadása mindenhol óriási sikert aratott, és nem volt ez másképp ötvenegyedszer sem, hiszen Jászberényben, szerdán este mintegy 1200 ember hallgatta játékát.

Fotók: Szalai GyörgyFotók: Szalai GyörgyEnnyi ember be sem fért a Nagyboldogasszony Katolikus Főtemplomba, így a koncertet sokan a templom melletti téren és a parkban kísérték figyelemmel, egy óriási kivetítő segítségével.

A főszerep természetesen a zenéé volt, Mága és két angyala varázslatos, a helyszínhez méltó koncerttel örvendeztette meg a jászberényieket, akik percekig tartó vastapssal köszönték meg a felejthetetlen órát.
A művész még egy különleges ráadással is kedveskedett a hallgatóságnak, hiszen a legfiatalabb és a legidősebb nézőt, valamint Medvegy János apátplébános urat is megajándékozta legújabb CD-jével. Persze ő sem távozott üres kézzel, hiszen vendéglátói a Lehel kürt valósághű másolatával köszönték meg a felejthetetlen előadást.

És hogy az eredeti misszióról se feledkezzünk meg: az est során 400.000 forint gyűlt össze a katolikus főtemplom felújítására, melyet a koncert másnapján vehetett át Medvegy János.

A koncerten Szalai György készített fotókat, melyeket - a képekre kattintva - a Galériánkban nézhet meg.