Zöld utat kapott az első génmanipulált krumpli
Tizenkét év heves ellenállás után kedden az Európai Bizottság zöld utat adott az első génmódosított terméknek, kiváltva a környezetvédők és néhány tagállam haragját.
Az Európai Bizottság tagjai engedélyt adtak a világ legnagyobb vegyipari vállalatának, a BASF-nek, hogy az Amflora névre hallgató génmanipulált burgonyát termessze. Zöld utat kapott három génmanipulált kukorica is - írja a penzcentrum.hu
Ausztria a döntéssel egyidőben bejelentette, hogy azonnali hatállyal kitiltják a krumplit az országból, míg az olaszok azon háborogtak, hogy a Bizottság súlyosan túllépte a hatáskörét. Az Amflora egyébként nem humán fogyasztásra szánt burgonya, sokkal inkább a keményítőjét használják fel ipari célokra. A krumplit azonban lehet olyan fajtákkal keresztezni, melyet emberi fogyasztásra szántak.
A döntést bejelentő John Dalli egészségügyi biztos szerint a génmanipulált termékek körüli hajcihőben már nincs új a nap alatt, a lényegi kérdéseket - különösen azokat, melyek az emberi és állati egészség ügyében felmerültek - már mind megvitatták.
Az új innovációk bevezetésével való késlekedés azonban lemaradáshoz vezethet. A biztos szerint a - felelősségteljes - innováció vezethet el az uniós polgárok biztonságának garantálásához és a gazdasági növekedés stimulálásához.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges


-12°C


.preview.jpg)

.preview.jpg)
.preview.jpg)


.preview.jpg)



.preview.jpg)






.preview.jpg)



.preview.jpg)



.preview.jpg)






.preview.jpg)


.preview.jpg)
.preview.jpg)







.preview.jpg)









.preview.jpg)























