Pulykatáp

Lopással gyanúsít a rendőrség egy jászszentandrási és egy jászapáti lakost. A férfiak vasárnapra virradó hajnalban Jászapáti külterületén bementek egy társaság telephelyén lévő keverő üzembe. Innen azonban már négy darab 50 kg-os pulyka táppal akartak távozni, mintegy 12.500 forint kárt okozva, azonban a járőrszolgálatot ellátó szemfüles rendőröknek feltűnt a gyanús mozgás a telepen és fülön csípték a 27 és 28 éves tolvajokat. Intézkedés során az is kiderült, hogy a duó már harmadszor járt a telepen azért, hogy takarmányt lopjanak, így a társaság kára közel 100.000 forintra rúg.

Jászalsószentgyörgyön egy helybeli lakos tett bejelentést pénteken a rendőrségre, mert ismeretlen tettes járt műhelyébe, és a nyitott épületből közel 100.000 forint értékű holmit vitt magával a tolvaj. A gyors rendőri intézkedésnek köszönhetően kiderült, hogy egy helybeli lakos gyanúsítható megalapozottan a bűncselekménnyel, akinek laskásából és az ahhoz tartozó melléképületből hiánytalanul előkerült a zsákmány. A 29 éves férfinek a bíróságon kell felelnie tettéért.