Viharos blues nap a 4. Zagyva party Fesztiválon.

Ahogy azt már a tegnapi tudósítás végén említettem az időjárás főszereplő lehet a péntek délutáni programok alatt. Nem volt csoda, hogy meglehetősen gyakran szegeződtek a tekintetek az égboltra. Bár némi esély azért látszott rá, hogy megússzuk az esőt, végül is nem így lett. Azért legalább volt annyi szerencsénk, hogy nem mosta a vihar a Zagyvába a fesztivált, csak éppen annyira kellemetlenkedett, hogy megtörje a délutáni programok sorát.

A Jászsági Pálinkamustra és Párlat verseny megnyitójára szépszámú érdeklődő gyűlt össze, majd pálinka készítéssel komolyabban foglalkozók maradtak is a további szakmai programokra. Időközben már kezdett megtelni a Katlan színpad nézőtere is, hiszen az elmúlt időszakban egyre nagyobb ismertséget és mondhatom népszerűséget szerzett Berényi Színjátékos Társaság készült bemutatni új darabját. Ezúttal egy klasszikust, Moliere- Dandin György, avagy a megcsúfolt férj című komédiáját választották. Természetesen erre a délutánra már kezdett benépesülni a sziget, nem csak árusokkal, de érdeklődőkkel is. De vissza komédiához, ami az egyik pillanatról a másikra "viharos" véget ért. Akármennyire is fohászkodtak a szervezők az előre bejelentett vihar, ha nem is teljes erejével, de megérkezett Jászberénybe is. Azért annyi jó hír van, hogy lesz még alkalma a publikumnak, hogy lássa a darabot egy későbbi időpontban.

Az esti koncertek kezdetére minden rendben volt. A nagy színpad első fellépője a Hendrix Projekt volt, akik az idősebb korosztályoknak jártak a kedvébe felidézve a hetvenes éveket. Egyik Jimi Hendrix slágert játszották a másik után mondhatni viharos lendülettel, a közönség nagy megelégedésére.
Ha már a péntek a blues nap elnevezést viseli, nem maradhatott el egy kis tradicionális blues sem. Az eredetileg utcazenélés műfajára hangolódott Huckleberry Guys sajátította ki a Torony pódiumot. A kezdéskor alig néhány érdeklődő ücsörgött padokon, de ahogy belekezdtek a srácok szinte percek alatt megtelt a színpad előtti terület. Bár ezúttal volt kihangosítás, ennek ellenére megmarad a utcazenész hangulata a produkciónak.

A délutáni kellemetlenség miatt volt egy kicsi csúszás a programban, de tizenegykor íhy is elfoglalta a nagy színpadot a nap főszereplője Ferenczi György és a Rackajam. Tavaly már találkozhattunk velük a Betyárjáték című produkcióban, ami remek színpadi darab, de most koncertezni jöttek, ami egy másik kávéház. Érthető volt a várakozás.
Vettek egy nagy levegőt és azzal "végig tolták" a több mint egy órás programot. Olyan energiával zenéltek, hogy éjszaka közepe ide, éjszaka közepe oda, senki nem tudta kivonni magát abból a hangulatból amit maguk köré teremtettek. Na jó azért volt néhány, másodperceben mérhető levegő vétel, de gyakrabban történt meg, hogy egyik dalból a másikba estek. Tényleg fergeteges zárása volt ennek a viharokról sem mentes délutánnak.

Lassan beindul a szombat délutáni pörgés, ahol megint csak nem leszünk programok szűkében. Addig is a fotókra kattintva megnyílik a tegnapi galéria.