Évnyitó a MaloM színházban… egy híján tizedszer

Igaz nem a múlt keddi előadás lett volna az évad indítása, de az első előadás a vendégek vízum problémája miatt elmaradt. Így a kedd esti Rómeó és Júlia adaptáció vette át ezt a szerepet. Nagy Kálózy Eszter és Rudolf Péter 2010 decemberében már járt nálunk ezzel darabbal. Aki látta az akkori előadást bizonyára remek emlékeket őriz arról az estéről és várta az ismételt "találkozást".

A két-szereplős feldolgozás igazi kihívás az előadóknak, hiszen pillanatok alatt kell egyik szereplő „bőréből” a másikéba bújni. Nem mellesleg a világirodalom egyik legismertebb drámájában. Ehhez mindössze a már-már "ikonikus" csipke bugyi és egy szemüveg volt segítségükre. Ráadásul mindezt most egy néhány négyzetméteres területen kellett megoldaniuk, karnyújtásnyira a közönségtől. Azt, hogy ez teljes mértékben sikerült mi sem mutatta jobban, mint a nézők arca, akiket szó szerint pillanatok alatt „beszippantott” a történet. Mintha csak részesei lettünk volna az eseményeknek. Derültünk a dada együgyü stílusán, mintha mi is abban a szobában lettünk volna... lélegzet visszafojtva szemlétük a szerelmesek titkos találkáját... szinte együtt üvöltöttünk, a halottnak hitt lányát karjában tartó apával és „haltunk” meg az ifjakkal.

Mert ebből a darabból nem lehetett kimaradni, itt nem lehetett kívülállónak lenni.

Aki ott volt gondolom egyetért velem, hogy ez is egy csodálatos este volt. Méltó indítása a kilencedik évadnak. Majd hét esztendő után ismét lehetőségem nyílt végig fényképezni ezt a darabot, ami ezúttal is hatalmas élmény volt számomra, az eredmény pedig a képekre kattintva szokás szerint a galériában látható.