Klub koncert – Lépésváltás

Ebben a sorozatban már hozzá szokhattak a koncertlátogatók, hogy időről–időre beékelődig a blues és dzsessz programok közé más stílusú zenét játszó együttes. Ezúttal egy fiatal lendületes elektronikus pop-rock csapat a Honeybeast volt a Lehel Film-Színház klub színpadának vendége.

Annak rendje és módja szerint volt velük egy még fiatalabb csapat a The Medley’s, aki saját megfogalmazásuk szerint post-blues, urban-rock zenét játszanak. Azt kell mondjam, annak ellenére, hogy – persze ez természetes – a közönség nem ő értük érkezett, elég rendes háromnegyed órás bemelegítést tartottak. Ez szó szerint is igaz, hiszen a főszereplők érkezésére már igen csak forró volt a levegő átvitt értelemben és valójában is.

Bár az este főszereplője eredetileg – más felállásban és Honey Bee néven – már 2005-óta működik, de igazán csak 2010-ben lett szélesebb körben ismert a Portugál című dalával. Azért a nagy áttörés 2014-ben következett a Legnagyobb hős című szerzeményükkel, amely napjainkban is gyakran hangzik el a különböző adókon. A programból természetesen ezek sem maradtak, ki de előkerültek régebbi nóták épp úgy, mint a legújabb Bódottá című nagylemezük dalai. Persze, hogy a legnagyobb slágernek „csak” a ráadásban jutott hely.

Jó volt látni a profizmusukat és azt, hogy hagyták a zenéjüket érvényesülni a különböző „hangulatkeltő” elemek helyett. Mondjuk a tehetséges zenészek esetén ez is járható út. És persze ott volt a „frontember”, aki esetükben egy hölgy, az énekes Tarján Zsófia, aki önmagában egy jelenség, remek hanggal és nagyon erős színpadi kisugárzással. Ezek után nem meglepő, hogy a tényleg vegyes korosztályú közönség remekül szórakozott… ahogy az már lenni szokott.

Ez az este valóban "lépésváltás" volt az elmúlt koncertekhez képest, azonban egy valamiben hasonlított, ezúttal is igényes jó zenekar érkezett a Klub koncertsorozatba vendégként. Hogy tovább folytatódjon ez a „lépésváltás” a következő vendég sem lesz átlagos, hiszen Szirtes Edina Mókus fog ismét Jászberényben fellépni. Ezúttal azonban nem egy színdarab zeneszerzőjeként jön, hanem az Aranycsapattal. Jelenleg őt tartják a word-zene egyik legmeghatározóbb hazai zenészének. Azt hiszem március 12-ét nem érdemes kihagyni az igényes és változatos zenét kedvelőknek.

Addig viszont a képre kattintva itt a Honeybeast koncert galériája.