A színésznő meséi – Csákányi Eszter: Akit az Istenek szeretnek

Október 29-én este a MaloM színház vendége Csákányi Eszter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja volt. Igaz az előadásnak ezúttal a Lehel Film-Színház adott helyet, nem pedig a szokásos Főnix Fészek Műhelyház. Egy újabb szóló est, egy újabb kiváló színész, aki megmártózik a dalok világában. Gondoltam egy újabb remek este vár rám és mindazokra, akik úgy döntöttek, hogy engednek Várszegi Tibor invitálásának. Nem volt nehéz döntés, hiszen néhány hete Kulka János emlékezetes önálló műsorát is láthattuk.

Az este alapvetően dalokról szólt és még sem, hiszen a kiválasztott dalok, egytől-egyig a nőkről, a nők igen gyakran változó arcáról és lelki állapotukról szóltak. Természetesen nem maradhatott ki a folyamatos küzdelem az öregedéssel, vagy jobb napokon annak elfogadása, a szerelmek. a csalódások, és szinte minden ami egy nő életét boldoggá és ha úgy adódik boldogtalanná teszi. A dalokat összekötő apró kis mesék hol játékosan, hol ironikusan adtak keretet ennek az estének. Magától értetődő, hogy nem maradhatott ki a színház sem dalok, sem pedig történetek formájában. Így hát előkerült a felejthetetlen édesapa Csákányi László legismertebb dala, a Doktor úr, de egy kis csepp Kabaré is. Ez mondjuk nem volt meglepő az Jazz + Az slágere és Ganxta Zolee egyik számára formált rappje után.

Tulajdonképpen egy önarcképet láthattak a nézők, akik számára ez a kép bizony időnként tükörként is működött, legyen szó a publikum nagy részét alkotó hölgyekről, vagy az éppen kisebbségben lévő férfiakról. Hogy magunkra ismertünk-e? Volt amikor igen, máskor meg nem. Illett ez az előadásba, mert itt semmi nem volt olyan egyhangú, olyan egyértelmű. Nem hiába nőkről szólt nőknek (is). Ennek ellenére mindenki megtalálta a maga szórakozását. Bizonyára voltak akiket megfogtak egyes gondolatok, mások pedig székükben hátra dőlve egyszerűen csak élvezték Csákányi Eszter hol sziporkázó, hol melankolikus, hol pedig "őrült" előadását. A lényeg, hogy senkit nem hagyott érintetlenül ez a másfél óra, hiszen egy valódi színész-nő mesélt magáról, nőtársairól a nőknek és nekünk férfiaknak.

Egy valamit érdemes az uraknak fejben tartani... „A színésznőt a színházban kell megnézni!”

Azt viszont mindenkinek érdemes megjegyezni, hogy november 5-én csütörtökön este ismét egy kiváló színésznő lesz a MaloM színház vendége, Udvaros Dorottya. Sajnos én nem tudom ezúttal megnézni, de szívből ajánlom, hogy aki teheti, ne hagyja ki.

Ezen az estén 10 percet kaptam a fotózásra és ennek is nagyon örültem. Igyekeztem élni a lehetőséggel. (Katt' a képre és ugrás a galériába.)