XXVII. Csángó Fesztivál – Vissza a megszokott kerékvágásba

XXVII. Csángó fesztivál - Színpadképek / Jászberény Online / Szalai GyörgyXXVII. Csángó fesztivál - Színpadképek / Jászberény Online / Szalai GyörgyA tavalyi kitérő után idén ismét a szokásos időpontban augusztus második hetében került megrendezésre városunk - talán mondhatom így – védjegyévé vált rendezvény a Csángó Fesztivál. Természetesen ez az év sem maradhatott el újdonság nélkül. Idén a külföldi együttesek bemutatkozására már nem a szabadtéri színpadon került sor, hanem szerdán este Főtér adott helyet a színpompás programnak. A régi ismerősként visszatérő török és ciprusi csoport mellett grúz, tajvani és kolumbiai táncosok és zenészek is bemutatkoztak a szép számú közönségnek.

Azzal már több éve szembesülni kell az embernek - kiváltképp, ha fotózni szeretne -, hogy ez az esemény már régen túlnőtt azon, hogy akár csak a legfontosabb programokon próbáljon jelen lenni az ember. Egyszerűen nem térhet ki a választások elől, annyi a hívogató esemény. Így idén a képes beszámolóm két helyszínre összpontosított az egyik a színpad volt. Ezúttal eltekintek a programok, akár csak érintőleges ismertetésétől, beszéljenek inkább a képek, melyeket a fotóra kattintva egy terjedelmes galériában lehet megtekinteni.

A folytatásra holnap kerül sor…