Egy Art-i party a Zagyva partján

Június első szombat délelőttjén egy különleges programra invitálták a szervezők három középiskola - Magiszter Fényes Adolf Szolnoki Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma, a Liska József Katolikus Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium, a Lehel Vezér Gimnázium képzőművészet iránt érdeklődő tanulóit. A szervező tanárokhoz természetesen csatlakozott a Hamza múzeum is, ha már azt utolsó hasonló programjukat a PikTúrát elmosta az eső. A csodálatos idő és a remek hangulatú környezet tálcán kínálta a témákat a Zagyva-parti Art-i PARTY résztvevői számára.

A mintegy 80 diák és a hozzájuk „csapódó” kisgimis valósággal megszállta a városi Zagyva mindkét partját. Mire a nap delelőre járt egyre-másra készültek el az alkotások. A program végén a csoportkép mellett egy rögtönzött kiállításon nézhették meg a gyereket és érdeklődő felnőttek a rajzokat.
A szervezők egybehangzó szándéka, hogy ez egy hagyományteremtő esemény legyen. A folytatásról minden bizonnyal értesülni fog valamennyi érdeklődő. Én ezúttal véletlenül futottam bele az eseménybe, de ha már így történt természetesen alaposan körbenéztem. Mivel szinte soha sem teszem ki a lábam itthonról fényképezőgép nélkül – ezúttal a zsebkamerám volt nálam -, és ha már kéznél volt, természetesen csináltam néhány képet erről a remek programról. A fotóra kattintva a galériában látható néhány ellesett pillanat.