Mindenmás

Önkéntesség, hétköznapi hősök, média…

Városunkat és a Lehel Vezér Gimnáziumot két csapat is képviseli azon az Online Demokrácia Activity Versenyen (TEDD O:DA verseny) melynek gazdája/lebonyolítója a Barankovics István Alapítvány.
A középiskolásoknak szóló verseny célja az állampolgári mentalitáskultúra és kompetenciák fejlesztése. Igazi felnőtteket is próbára tevő feladatokkal kellett megbirkóznunk a négy forduló során.
>

Pályázati felhívás a 2014. évi Jászságért Díjra

"A Jászságért" Alapítvány kuratóriuma ezúton közzéteszi az általa alapított Jászságért Díj huszonkettedik alkalommal történő kiírását. E díjat az a személy nyerheti el életműve elismeréseként, aki a Jászság kulturális és oktatási életében kiemelkedő alkotómunkát végzett. A díj adómentes összege: 1.000.000 forint. A díjazandó személyére részletes indoklással javaslatot kér és vár a kuratórium magánszemélyektől és jogi személyektől egyaránt. >

Negyedszer indul el a jászsági Mikulás Gyimesbe

Zsák, zsák, telizsák… Idén Mikuláskor már negyedszer indul el Jászberényből Gyimesfelsőlokra néhány furgon, kisbusz, hogy a berényiek által összegyűjtött adományokat, ajándékokat eljuttassák testvértelepülésünkre. Annak idején még Mucsi Gyula – azaz Bajusz bácsi, ahogy a gyimesi gyerekek szólítják – tette meg (jelképesen és a gyakorlatban is) az első lépéseket a több mint hétszáz kilométeres úton és példája hamarosan követőkre talált. Mára már egyre többen tagjai annak a csapatnak, amely folytatva a hagyományt, autóba ül december valamelyik első napjának hajnalán, hogy másnap délelőtt átadhassa a mintegy 350 gyimesi kisgyereknek mindazokat az ajándékokat, melyeket Önök küldenek a gyimesek völgyébe. Tizensok-sok óra utazás, fészkelődés, lábzsibbadás előzi meg a pillanatot, mire elérjük a felsőloki településtáblát, ám az utazókat bőven kárpótolja a falu közepén álló „Kultúrban” összegyűlő gyerekek boldogsága. Évről évre emelkedett pillanatoknak lehetünk itt tanúi – és reményeink szerint ez idén sem változik majd. >

Legyünk türelemmel...- Forgalomkorlátozások a Csángó Fesztivál idején

Kedden kezdetét veszi Jászberényben a XXIII. Csángó Fesztivál, az Európai Kisebbségek Folklór Fesztiválja és Népművészeti vásár! Tekintve, hogy a fesztivál Jászberény számos helyszínén, közterületén zajlik, a hét folyamán több útlezárással is számolni kell. Kérve az itt élők és idelátogatók szíves megértését, tájékoztatásképpen alább közöljük az útlezárások tervezett rendjét: >

Megálmodták a jövő közlekedését!


A SZIE ABK Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 1. b és 2. b osztályos tanulói megálmodták a jövő közlekedését: ötleteiket lerajzolták, lefestették. >

A Városi Bölcsőde gyermeknapi kavalkádja


A múlt heti időjárás bizony tartogatott változatosságokat térségünkben. Jöttek, mentek a felhők május 31-én is, amikor a Városi Bölcsőde gyermeknapi rendezvényére készülődtünk. >

Várják a jelentkezőket!

A Gépipari Tudományos Egyesület Háztartási Gépek Szakosztálya 2013. október 24-25-én
„Fenntartható fejlődés a háztartási készülék ágazatban” címmel szemináriumot szervez Jászberényben. A két nap során lehetőség van a témához kapcsolódó 20 perces előadásra, vagy / és a hallgatóságban való részvételre, illetve egy-egy vállalat, szolgáltatásának bemutatására egy kiállítás keretében.
Jelentkezini június 22-ig lehet! >

Dicsőséges fénykereszt szentelés a Szent Klára Otthonban


Hideg volt a múlt hétfő este, de azok szívébe melegség költözhetett, akik a Szent Klára Idősek Otthonába tartottak, Krisztus dicsőséges fénykeresztjének szentelési avató ünnepségére. Ha még az odaúton fáztunk is kicsit, a nagyszabású, jól szervezett rendezvény során lassan felmelegedtünk, és közösen ünnepelhettünk, megértve az intézmény udvarán felállított fénykereszt jelentőségét, annak mondanivalóját, nekünk halandók számára. >

Tervezd meg a Jász Világtalálkozó logóját!

A Jászkerület Kulturális és Művészeti Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot ír ki a XIX. Jász Világtalálkozó logójának megtervezésére.A pályázat célja a két évtizedes múltra visszatekintő Jász Világtalálkozó arculatának, kulturális és közösségi jelentőségének megfelelő logó megalkotása, figyelembe véve, hogy a 2013. évi rendezvénynek helyet adó település Jászberény. >

Speciális szemüveg a legnagyobb ajándék a rászoruló kisfiú számára

Egy jánoshidai rászoruló családban a legnagyobb kiadást jelenleg a nyolc éves kisfiú speciális szemüvege jelenti. A komfort nélküli vályogházban élő egyedülálló anyuka és gyermeke számára a mindennapos küzdelmek mellett komoly problémát okoz a kisfiú súlyos látásromlása. Az egyedi gyártású szemüveg elkészítésének költségét egy jászberényi optika átvállalta, hogy a gyermek továbbra is teljesíteni tudjon az iskolában. >

Visszatekintés a bölcsisek karácsonyára


Igaz, hogy ma már 2013-at írunk, de szívesen tekintünk vissza a múlt évre, annak is a legmeghittebb időszakára, a karácsonyi ünnepekre. >

Berényi baba a megyei első

Az égiek úgy döntöttek, hogy a Krio Intézet szavazásán első helyen végzett jászberényi Szent Erzsébet Kórház szülészetét egy újabb elsőséggel ajándékozzák meg. Itt látta meg ugyanis a napvilágot megyénkben a 2013-as esztendő első újszülöttje. >

Tartalom átvétel