Mindenmás

Várni a Karácsonyt….

Elérkezett advent utolsó vasárnapja, a város főterén összegyűlt jászberényiek – mint ez időtájt annyian mások is kerek e világon - meggyújtották a negyedik gyertyát. Délután némi hóesés köszöntött ránk - s bár estére már látszott, hogy karácsonyra inkább csak latyak lesz belőle – a fehér díszlet még egy kicsit hozzátett az ünnepi hangulathoz. Jó volt látni, hogy mennyien érezték úgy, hogy - hideg ide vagy oda – érdemes egy kicsit kijönni a gimnázium előtti karácsonyi faluba. Mindegy hogy a műsor, a hagyományok vagy a forraltbor-zsíroskenyér páros hozott össze bennünket, lényeg az, hogy együtt voltunk. >

Hóangyal

Csak a hó világít az éjszakában. Abból pedig ilyenkor nincs hiány a Gyimesekben….. A Felsőlokot körülölelő hegygerincen körbefutó vasút kicsiny állomása mellet négy, jobb napokon amúgy komolynak mondható ember – a Rédei, a Tóth, a Keresztessy meg a Kormos – hadonászik, a hóban fekve…Hóangyalosdit játszunk… Élvezzük a havat, a levegő tisztaságát, a csillagok közelségét… Élvezzük mindazt, amit ez a hely ad nekünk…. Mert az igazság az, hogy nem teljesen önzetlenül vagyunk itt…. >

Két "ezüst diploma" a Hurkatöltő Fesztiválról


Tápiószentmárton adott otthont immár 8. alkalommal a Nemzetközi Hurkatöltő Fesztiválnak. A rendezvényen városunkat két csapat is képviselte, nem is akárhogyan, hiszen mindkét társaság ezüst diplomával érkezett haza Jászberénybe. >

Titokzatos események a Jász Trió Tv-nél

Kiszállítottak az autóból, és mivel szememet bekötötték, pusztán éreztem, hogy megragadott két erős marok és bevittek az épületbe. Csak ott, a terem közepén vették le a kötést a szememről, de a félhomály miatt így se sokat láttam…. >

Ötmillió forint adománnyal segítette a helyi kórházat három jászberényi vállalkozás

Ötmillió forintos adomány segítségével korszerűsödhet a jászberényi Szent Erzsébet Kórház gasztroenterológiai osztálya. A segítséget rövid sajtótájékoztató keretében köszönte meg Dr. Bálint Péter igazgató. Az eseményen jelen volt Kasza Lajos a Jász Plasztik Kft, Szatmári Zoltán a Szatmári Kft., valamint Birgés Tibor és Pető Balázs a Signal-Print Kft képviseletében. >

Újra Csángó Karácsony – az Ön segítségére is számítunk!

Csángó Karácsony néven idén már harmadszor indít jótékonysági akciót néhány lelkes jászberényi civil, hogy a gyimesfelsőloki testvértelepülés gyerekeinek boldogabbá tegyék az ünnepet. Az elnevezés ugyan kissé megtévesztő lehet, mert a tervek szerint idén is Mikuláskor adják át majd a csomagokat, de mint Tóth József mondta – ki Kocsán László és Szarvas Attila mellett az egyik motorja az akciónak – sajnos sok gyereknek ezek a csomagok egyben a karácsonyi ajándékot is jelentik. Épp ezért lenne jó, hogy idén is olyan sokan csatlakoznának a felhíváshoz, mint az előző években. >

K&H gyógyvarázs: Jászberénybe látogattak a meseolvasó kisdoktorok

A 2012-es pályázati évben új helyszínekre látogatnak a K&H gyógyvarázs gyermek-egészségügyi program „meseolvasó kisdoktorai”. Az idei évben Budapest, Zalaegerszeg, Pápa, Eger, Cegléd, Kaposvár, Békéscsaba, Balassagyarmat, Debrecen és Szeged fogadja az önkéntes középiskolásokat, csütörtökön pedig Jászberényben segítettek a beteg gyerekeknek a mesék gyógyító erejével. Ezúttal a Szent Erzsébet Kórházba látogattak a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium diákjai, hogy néhány órára elhozzák a mesék világát a kicsiknek. >

JÁSZ TRIÓ TV – A JÁSZSÁG KÖZELEBBRŐL

A helyi televíziók többsége nem engedheti meg magának, hogy követve az alakváltó trendet, minden évben új külsővel kápráztassa el nézőit. Noha nem is ez a dolga, hiszen a nagypályás kereskedelmi csatornák megteszik ezt helyettük. Az őszi megújulás versenyében Ők vívják az igazi nézőcsalogató vizuális csatát. A helyi televíziók, mint a Jászság nagy részét lefedő 2009-ben megújult JÁSZ TRÓ TV, eddig puritán körülmények között, de a hiteles és a közszolgálatiságnak megfelelő magatartással készítette műsorait. >

Jászok látogatása Iránban

Jászberény iráni testvérvárosában, Jazdban felavatták a jászsági település által adományozott emlékművet; a Lehel kürtjét, illetve Jászberény város címerét ábrázoló zománc-fém plasztika a település főterén kapott helyet. >

SICCC… - Kész cirkusz

Mostanság gyakorlatilag nem teszem ki a lábam itthonról fényképezőgép nélkül. Azonban ezúttal nem csak a fotókat osztanám meg, hanem az azokhoz kapcsolódó gondolatokat is. Mielőtt bárki azt mondhatná, hogy művészet ellenes vagyok, szeretném jelezni, hogy egyáltalán nem így van – gondolom ezt színházi fotóriportjaim is bizonyítják. Sőt a magam részéről a cirkuszművészetet is oda tartózónak vélem – persze bizonyos szint felett. Másfél évvel ezelőtt volt alkalmam Jászberényben is megörökíteni egy kiemelkedő produkciót. Arról nem is beszélve, hogy az Eötvös cirkusz volt, akit gyermekkorunkban alig vártunk, hogy városunkba látogasson –pedig, jó, ha két-háromévente megtörtént -, addig pedig azt néztük, mikor tűnik fel egyik, vagy másik számuk a Kívánság műsorban. Ki ne ismerné a világhírű mondatot: „Van másik, na látod…” Szóval nem velük van bajom... >

A jövő építészei

Még két hétig láthatóak a Lehel Vezér Gimnázium Iskolagalériáján 5 tehetséges volt Leheles diák rajzai, makettjei, tervei. Somogyi Adrienn másodéves építész hallgató, Pataki Boglárka másodéves ipari formatervező hallgató, Miklós Imola, Gulyás Bálint és Nagy Ádám harmadéves építészhallgató. Mindannyian a Budapesti Műszaki Egyetem diákjai. >

SZIE-ABPK avagy a Brudality tábor

Jól megszokott helyen, a főiskolai kollégiumban került megrendezve a nyár végét, illetve a tanév kezdetét jelző gólyatábor.Az idei eseményen, mint segítő vettem rész, de be kell vallanom jobban élveztem, mint a sajátomat. Úgy vélem, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy rengeteg élménnyel gazdagodtunk, hiszen ez a pár együtt töltött nap frenetikusra sikerült. >

Tartalom átvétel