Röviden

Kihelyezett nyugdíjbiztosítási ügyfélszolgálat

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság ez évben is kihelyezett ügyfélszolgálatot működtet Jászberényben. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően minden hónap második csütörtöki napján történik az ügyintézés a Polgármesteri Hivatal 41-es számú helyiségében. 2012-ben az első időpont február 9.

Itt a hideg, figyeljünk másokra!

A meteorológiai előrejelzés alapján az elkövetkező napokban tartósan hideg időjárás várható. A rendőrség ezúton is kéri a lakosokat, hogy hideg időben az eddigieknél jobban figyeljenek a környezetükben élőkre, főként az egyedül élő, idős emberekre és az utcára szorult hajléktalanokra is. Amennyiben tudnak olyan emberről, akit bármilyen okból kihűlés veszélyeztet kérjük, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 107-es, vagy a 112-es telefonszámokon, vagy jelezzék a lakóhely szerint illetékes önkormányzatnak!

Szolgálni és védeni...

A Rendőrség rendészeti szakközépiskolai, érettségire épülő, nappali tagozatos szakképzést indít az országos képzési jegyzékben szereplő rendőr szakképesítés megszerzésére. Az iskolai végzettség a rendőrségnél tiszthelyettesi, zászlósi beosztás betöltésére jogosít. >

Elindult a MaNDA TV

Elindult a Magyar Nemzeti Digitális Archívum, a MaNDA TV első adása, ami később online, kétnaponta jelentkező kulturális híradóvá válik. Elkészült a mandarchiv.hu is, ami a MaNDA központi felülete lesz. >

Helyszűke

A fenti címmel ír ki egyperces novellaíró pályázatot az Új Színházért Alapítvány, Örkény István születésének 100. évfordulója alkalmából. >

Új helyen a jászberényi Anyakönyvi Hivatal

Költözés miatt január 9-én és 10-én (hétfői és keddi napokon) az Anyakönyvi igazgatás szakterületen az ÜGYFÉLFOGADÁS SZÜNETEL. Az anyakönyvvezetők 2012. január 11-től a Polgármesteri Hivatal Szabadság tér 16. szám alatti székházában (földszint) fogadják Tisztelt Ügyfeleinket.

ADÓ-ÓRÁK

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adóigazgatósága központi ügyfélterében (Szolnok, József Attila út 22-24.) 2012. január 12-én 14 órakor kezdődik az Adó-órák következő előadása... >

Berényből kapott kapitányt Nagykáta

Lajmer György, a Jászberényi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának korábbi vezetője irányítja január 1-től a nagykátai rendőrség munkáját. Az új kapitány elődje, Zajacz Ágnes több mint három évtizedes szolgálat után vonult nyugállományba.

Szentmise II. János Pál pápa tiszteletére Jászapátin

Boldog II. János Pál pápa tiszteletére szervezett Lengyel-Magyar szentmisére kerül sor 2012. január 7-én szombaton Jászapáti város Római Katolikus templomában. A 16 órakor kezdődő szentmisét megelőzően, már délelőtt 11-órától megtekinthető lesz a templomban II. János Pál miseruhája és személyes eszközei. A szervezők minden kedves hívőt és érdeklődőt szeretettel várnak.

Új helyen az adóirda

Jászberényben az Adóigazgatási Iroda 2012. január 2.-tól új helyen, a Rákóczi u. 42-44. szám alatt - a megszűnő Városi Kincstár épületében - várja az ügyfeleket.

A Jászberényi V. V. Zrt. ünnepi nyitvatartása

A Jászberényi V. V. Zrt.-nél december 27-30. között az ügyfélfogadás és a pénztár szünetel. Az új esztendőben az ügyfélfogadás kezdete: 2012. január 2-án 7.30 órától.

Negyedével nőtt az adóvégrehajtások száma

Az adóhatóság folyamatosan – heti frissítéssel – közzéteszi az adóvégrehajtás alá vont cégek névsorát. A 2001 óta publikált listán az idén minden korábbit felülmúló számban sorakoznak a nevek... >

Tartalom átvétel