Jászberényből a Kaukázusba

2010-ben harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Kaukázus Rali, amely a tájékozódási terepralik közé tartozó autósport. Egy verseny, amely hatalmas kihívást jelent, hiszen közel 7000 km-es a távot kell teljesíteniük e versenyzőknek.

Az útvonalat a résztvevők a budapesti rajt után Szerbián, Koszovón, Albánián keresztül teszik meg. Görögország határán búcsút vesznek a balkán tájaitól, majd a Boszporusz-szoroson átkelve keresztülautózzák Törökországot. Grúziába érkezve a legszebb grúz vidéken vezet az út, Adjaria hegyei és a Magas-Kaukázus elbűvölő csúcsa után Örményországba érkeznek. Ezután délnek veszik az irányt és a politikailag máig bizonytalan státuszú Karabah-ba érkeznek, a 17. napon érik el utazásuk végállomását, Örményország fővárosát, Jerevánt.

Idén augusztusban Beer Team autója 2 jászberényi fiatallal próbálkozik meg a kalanddal, a választott jármű pedig egy 26 éves Zsiguli, amivel a verseny kategória résztvevőit erősítik.

A csapattagok már rutinos versenyzőknek számítanak, hiszen Csáki Tibor több nemzetközi terepralin részt vett, többek között a 2008-as Kaukázus Ralin második helyezést ért el, a 2009-es Budapest-Bamako ralin a győztes autó assistant csapatát erősítette, 2010-ben pedig első helyezést ért el a Budapest-Chernobyl versenyen.

Másik jászberényi csapattag, Turi Tibor, aki eddig a magyarországi ralikon mutatta meg kiváló navigációs tehetségét, így mára elég tapasztalatot gyűjtött, hogy megmérettesse magát ezen a nemzetközi túrán.

A harmadik tag, Halász Péter, salgótarjáni kalandor, szintén többszörös résztvevője a Budapest-Bamako Raliknak, illetve számtalan belföldi tereprali megszállott résztvevőjeként kiváló navigációs és vezetéstechnikai tapasztalattal rendelkezik. Az esély tehát megvan, a többi a fiúkon múlik, talán ismét élvonalba kerülhetnek és dobogóra állhatnak a verseny célállomásán, Jerevánban. A tereprali elsődleges célja a kaland, de jelentős karitatív esemény is. Az idei verseny jótékonysági állomásai az Örményország, Karabah és Azerbajdzsán között elterülő tűzszüneti zóna területén lesznek, ahol a Beer Team több doboznyi adományt készül átadni a rászoruló családoknak.

Mi is a tájékozódási tereprali?

A résztvevők, a szervezők által megadott GPS koordinátákat keresik meg. A pontokat Éxx° xx.xxx’ és Kxx° xx.xxx’ formátumban jelölik. A navigátor dolga, hogy a megadott pontok alapján megtervezze az útvonalat, és annak megtalálásában segítsen a sofőrnek, akinek onnantól már csak a vezetési tudásán múlik a siker. A pontokon a csapatok feladatokat találnak, mely általában egy felfestett szám vagy betű, esetleg egyéb kérdés melyre választ a helyszínen találnak. A csapatok rögzítik a választ a feladatlapon, és a válaszok alapján kialakul a csapatok végső sorrendje. A koordináták elsősorban emlékművekhez, templomokhoz, hidakhoz, vagy olyan helyekhez vezetik a csapatokat, amiket a hétköznapi életben nem látogat meg az ember, ezáltal ismertetik meg a kalandorokkal az adott környék „rejtett szépségeit”.

A Kaukázus Rali rajtja 2010. augusztus 14. szombat Budapest Memento Parkban lesz.

A csapat weboldalán naprakész hírek várják az érdeklődőket a verseny alakulásáról.

www.beerteam.hu

Csáki Anita