Ismét remekül hajtottak …..

A Jászberényi Nyár rendezvénysorozatában ezúttal is helyet kapott – immár harmadízben – az Amatőr Fogathajtó Verseny, amely 2010. augusztus 7-én, szombaton került megrendezésre városunkban. A helyszín – immár hagyományosan – a Lehel Sport Nonprofit Kft. Sportlétesítményeinek füves futball pályája volt.

Fotók: Suba BeaFotók: Suba BeaAz „égiek” nem hagyták cserben a fogathajtás szerelmeseit, hiszen kellemes időjárást biztosítottak a fogathajtó pálya köré. A rendezők - JSE Fogathajtó és Díjugrató Szakosztály, Ba-Ho-Ka Lovastanya és a Lehel Sport Nonprofit Kft. - színvonalas, minőségi körülményeket teremtettek a fogatsport kedvelői számára.

A versenyt Dr. Gedei József Jászberény város polgármestere nyitotta meg. Hortiné Dr. Bathó Edit a Jász Múzeum főigazgató asszonya pedig, Gróf Széchenyi Istvánra emlékezett, aki a magyar ló- és lovassport történetének kimagasló egyénisége volt.

A rendezők nem feledkeztek meg a fiatal korosztályról sem, hiszen tűzoltó autó, póni lovaglás, légvár és fogatozási lehetőség állt a gyermekek rendelkezésére. A látványkovácsolás helyszíne – ahol Lengyel Sándor tevékenykedett – sem szenvedett érdektelenség, sőt nagyon sokan meglátogatták Őt és fiát.

Az „építők” jól végezték munkájukat, remek pályát alakítottak ki a focipályán, így a verseny lebonyolítása zökkenőmentesnek bizonyult. Négy kategória közel 70 versenyzője állt starthoz a verseny mindkét fordulójában, ami megyei szinten kimagasló versenyzői létszámnak számít.

A fogathajtó versenyen az első indítást jelentő csengőszó 9 órakor szólalt meg, ezzel vette kezdetét a pónifogatok versenye, ahol hat JSE versenyző - Sárközi Tímea, Rédei Ádám, Rédei István, Rédei Lajos, Mészáros József, Sebestyén Lajos - teljesítette a húsz akadályból álló pályát sikeresen. Közülük Rédei István volt a legsikeresebb, hiszen Lengyel Adriánt és Mészáros Józsefet megelőzve, megnyerte ezt a kategóriát.

Az egyes fogatok versenyében Kun Andrea és Horti István képviselték Jászberény színeit. Kun Andi nagy küzdelemben a 2. helyet szerezte meg. A félvér kettes fogatok versenyének kezdő kategóriájába adták le legtöbben nevezésüket. Itt szintén sikeres versenyt tudhatnak magukénak a jászberényi érdekeltségű versenyzők (Barta László, Darázs István, Karádi Réka). A kettes haladó kategória szoros versenyt hozott. Az első helyezett Pethes Ferenc Jászárokszállási Lovas Baráti Kör versenyzője lett. 2. Csintalan Imre Heves színeiben, a 3. helyezettnek járó díj pedig, Hevér Róbert Tarnaméra Lovas Szövetség versenyzőjéhez került.

Az ünnepélyes eredményhirdetés keretében minden fogathajtó sporttársnak emléktárggyal kedveskedett a rendezőség. A verseny szponzorainak, illetve a lovas barátok jóvoltából, számos különdíj is átadásra került. Mindez – már, mint az eredményhirdetés és a díjátadás – késő délután zajlott, de érdemes szót ejteni a nagyszünetről is.

A közönség az ebédszünetben díjlovagló bemutatót, illetve magyar és európai tenyésztésű lovak, fajtabemutatóját tekinthette meg. A díjlovas bemutató résztvevői Czajner Laura és Deák Zoltán voltak, Karádi Réka konferálása mellett.

A fajtabemutatón fogatolva mutatták be lovaikat, ahol: Fülöp Luca Setlandi Póni, Mészáros József Wels Póni, Tóth László Haflingi, Török Pál Furioso, ifj. Roznyik Károly Kisbéri, Maczó Sándor Fríz, míg Csajkás Péter Lipicai lovakat hajtott. Érdemes külön megemlíteni Darázs Istvánt, aki – kuriózumként – fjord négyes fogattal kedveskedett a kilátogatóknak. A fajtabemutatót Fehér Tibor kommentálta, szakmai közreműködője pedig, Csónaki József volt.

A rendezvény záróakkordjaként a versenyzők fogat karussellel köszöntek el a közönségtől és egyben városunktól, bízva a jövő évi találkozás reményében.