Baseball: dupla siker

Az elmúlt két hétvégén elkezdődött az idei baseball idény. Két hete, amíg az amerikaifocisok itthon oktatták a debrecenieket, addig a Jászberény Stinky Sox baseball csapata Debrecenbe látogatott az NB2 nyitómeccsén, majd az elmúlt hétvégén a tavalyi másodosztályú bajnokkal, az idén már a Magyar Kupából búcsúztatott Hungarian Astrosszal mérkőzött meg csapatunk. Lássuk a két mérkőzés összefoglalóját:

Debrecen Tigers – Jászberény Stinky Sox:

Az amerikai játékos-edzőjükkel felálló Debrecen Tigers idén került fel a másodosztályba, azonban nehéz ellenfélnek számít, amit a tavalyi kupában is megmutatták már.

Már a mérkőzés első játékrészében pontgyártásba kezdett mindkét csapat a támadásukkor, ekkor 4:3-ra vezetett csapatunk. Ezután átvette a vezetést a debreceni csapat, egészen a hetedik játékrészig tartotta a két pontos előnyét, ekkor 9:7 állt az eredményjelzőn. Ezután előbb Veleczki Viktornak sikerült bázisra jutni, majd Kovács Balázs ütött magabiztosan, s jutott ő is bázisra, majd Elekes Péter búcsúztatott egy labdát a pályáról, így az előző két játékossal együtt bekocoghatott az alappontra, ezzel 9:10-re megfordítva az állást, ami igencsak megzavarta az ellenfelet. A kilencedik játékrészben a győzelemnek is örülhettünk volna, azonban egy védelmi hiba folytán kiegyenlített a Tigers.

Hivatalosan egy baseballmérkőzés 9 játékrészből áll, de mivel ebben a sportágban nincs döntetlen, így extra játékrész következett. A hosszabbításban a debreceniek dobója nem bírta a rá nehezedő nyomást, és több rossz labdát is dobott, aminek köszönhetően ütés nélkül juthattak pontszerző helyekre játékosaink, ezt ki is használva 4 pontot szerzett csapatunk. A Debrecen támadásánál előbb az idegekre hatottunk a volt debreceni játékos-edző, Bánkuti Mihály állt a dobódombra, aki egy kiejtést meg is csinált a háromból, hiszen az első támadó nem tudta elütni a labdáit, majd az előtte jó formában dobó Bagyinszki Tibor állt vissza a helyére, és bár még egy pontot szerzett a Tigers csapata, a győzelmet már nem tudták megszerezni, ezzel a mieink örülhettek a 14:11-es végeredménynek!

Hungarian Astros – Jászberény Stinky Sox

Már-már mondhatni örökrangadónak, hiszen az elmúlt években rendre szoros és izgalmas meccseket játszottunk a budapesti csapattal, amik a végső helyezéseket is nagyban befolyásolták.

Álmosan kezdte a védekezést az Astros, a hibákat kihasználva a mieink a találkozó elején elhúztak 4:1-re, amit a harmadik játékrészre ki is egyenlítettek, de a negyedikben újabb 6-ot tudtunk szerezni. Ekkor az Astros dobót cserélt, aminek köszönhetően egy darabig tartotta az eredményt, de a mérkőzés végén még újabb pontokat tudtunk szerezni, míg a budapestiek csak futott az eredmény után.
A végeredmény: Astros – Stinky Sox 9:13

Erről a mérkőzésről a baseball.hu is írt: http://www.baseball.hu/hu/2010/04/nbii-az-astros-otthonaban-is-gyozott-a...

A következő mérkőzést immár hazai pályán, az állatkert melletti füves pályán vívja csapatunk az NB3 másik feljutójával, az Óbuda Brick Factory második számú csapata ellen, 25-én vasárnap, 13órai kezdettel.
Mindenkit várunk szurkolni!