A város jó hírnevét is sikerült megvédeni

Július közepén Jászberényben gyűltek össze az ország minden szegletéből a város- és faluvédők, 29. alkalommal megrendezett, három napos szakmai konferenciájukra. A láthatóan rengeteg munkával, nagy gondossággal megszervezett találkozóra több mint kétszáz vendég fogadta el a meghívást. A helyi Városvédő és Szépítő Egyesület tagjai, illetve a támogatásukra felsorakozott Jászsági Hagyományőrző Egylet jász viseletbe öltözött asszonyai szó szerint is forró fogadtatásban részesítették a több mint harminc fokos melegben megérkező résztvevőket, akik az Andrássy Rendezvényház hűvösében próbáltak regenerálódni, míg a megnyitóra vártak.

Fotók: Suba BeaFotók: Suba BeaAz ünnepélyes keretek között lezajlott megnyitón - miután a Jászkürt hangjára a terembe érkeztek a történelmi zászlók - a vendéglátók nevében Hortiné dr. Bathó Edit egyesületi titkár és Bolla János elnök köszöntötte a megjelenteket. A díszasztalnál helyet foglaltak - és szép sorban köszöntötték is a konferencia résztvevőit: Gedei József polgármester, Ráday Mihály, a Város- és Faluvédők Szövetsége elnöke, dr. Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke, Szabó István Szolnok alpolgármestere, Dobos Gergely jászkapitány. Ezt követően szakmai konferenciára került sor, Értékmegőrzés és korszerűség, avagy a kisvárosok arculata a XXI. század elején címmel.

A következő napok során több szekcióban volt mód a szakmai kérdések megvitatására, de természetesen nemcsak tanácskozásokkal pallérozták elméjüket a városvédők, hanem a szervezők jóvoltából több kiránduláson és kulturális programon is részt vehettek.

A második estén került sor a konferencia egyik csúcspontjára, a város- és örökségvédelem terén felmutatott kimagasló teljesítmények elismerésére még 1982-ben alapított Podmaniczky-díjak átadására. Idén 16 egyesület, vállalkozás, mesterember vehette át ezt a rangos elismerést.

A találkozó pénteki, befejező napja jászsági kirándulással telt, majd egy búcsúebéddel zárult. Mint Bolla János elnök elmondta, a vendégek kiválóra értékelték a helyiek munkáját és nem fukarkodtak a köszönő és dicsérő szavakkal. A konferencia vándorbotját a budaőrsiek vitték magukkal, jövőre ott rendezik a Város- és Faluvédők Szövetségének immár harmincadik, jubileumi Országos Találkozóját.

Hozzászólások

Felhívnám a figyelmét.a....

..Jászberény Városüzemeltetési Iroda munkatársainak,valamint az itt "ünnepelgető" Városvédö Egyesület tagjainak figyelmét,hogy a Szövetkezet úti híd gyalogjárdáján(az Erste Bank felöli oldalon) hatalmas lyuk éktelenkedik hónapok óta! Lelátni rajta a híd alatti posványra !!!
Nem kellene megvárniuk,amig valaki-kisgyermek,vagy felnőtt-belelép és eltöri a lábát!!
Senkinek nem tünt-tűnik-ez fel hónapok óta??
Közterület felügyelők! Gyalogos rendőrjárőrök! Közútkezelő szakemberek!
Senki nem jár-járt- ott gyalogosan,hónapok óta???
Van ennek a városnak felelős embere,aki a gyalogosan közlekedők biztonságáért felelős????

Gátlástalan, szánalmas és nevetséges

Magyar Leventének 16 év állt rendelkezésére, hogy egy jó Jászberényt csináljon. Minden lehetősége megvolt hozzá, a legfelsőbb SZDSZ-es körök, aminek ő maga is tagja volt és a testületben is mindvégig megvolt a többsége. De nem jobb, hanem rosszabb Jászberényt csinált. Fogadja el, hogy 2006-ban úgy döntöttek a jászberényiek, hogy nem igénylik tovább Magyar Levente „szolgálatait”. Valaki azt mondta a minap, hogy ott csináljon jobb falut vagy várost, ahol ő és a családja is valóban otthon van.
Takács úr esete még furcsább. Miért nem elég jó város Jászberény Takács Jánosnak? Ha nem elég jó neki, miért nem fogadja meg a példaképének a tanácsait. Mármint azt, hogy …”el lehet innen menni”…

Érdekelne..

.,hogy a konferencia résztvevői megkérdezték-e a városunk elöljáróitól,-amikor ott voltak és tanácskoztak éppen-,hogy miért vannak ilyen "gyatra ,siralmas " állapotban a főtér..járdái?
Azután azt,hogy "Nem kellene már valamit tenni a város szégyenfoltjával: a csemegetömb romhalmazával, betört kirakataival???"
Azután még megkérdezhették volna ,hogy "a városi Zagyva posványa -bűze mikor lesz már kitakarítva??"
Vagy behunyták a szemüket mikor érkeztek és közlekedtek ??
Mert ezeket nem lehetett nem észrevenniük!!
Szerintem ezeknek- az azonnali,vagy soronkivűli- megoldása lenne az igazi városvédői feladat!!
Igaz,hogy tanácskozni,meg ünnepelgetni,kirándulgatni-azután egymást megdicsérni -az állam(mindannyiunk)- pénzén azt könnyebb!
Igazi városvédő feladatokat ellátni,megoldani azt sokkal nehezebb!
De akkor megkérdezném:miért vannak és mit is ünnepeltek a városvédők??