Képriport

Női röplabda Extra Liga… Ha döcögve is, de meg van a következő jászberényi győzelem

Két nem éppen friss csapat készülődött az első kör visszavágójára a női röplabda Extra Ligában pénteken a Bercsényi úti sportcsarnokban. A jászebrényi csapat története első nemzetközi kupameccsét játszotta szerda este szerencsére a nem túl nagy távolságban levő Pozsonyban, míg ellenfele a Hungast Haladás csak a mérkőzés napján érkezett több, mint öt órás utazás után a Jászság fővárosába. A tét viszont minden ilyen mellék körülményt felülírt. Az várt eldöntésre, hogy a házigazdák nyomatékosítják, jelen pillanatban ők a jobbak, vagy a vendégek megszerzik első győzelmüket. Ami az erőviszonyokat illeti, az első forgatókönyvnek volt nagyobb valószínűsége. >

Nyitott szemmel… Széljegyzet egy fotókiállításhoz

Mindig érdeklődéssel várom, amikor egy másik korosztály képviselője mutatkozik be fotóival. Legyen az idősebb – bár erre azért szépen lassan egyre kevesebb az esélyem – de különös képpen ha a fiatalabb „Y” vagy „Z” generáció tagja. Izgalmas találkozni azzal, hogy ők hogyan látják a környezetünket, de kiváltképp milyen „szemmel” örökítik meg azt. >

Még mindig nagy falatnak bizonyult a Fatum… Nem sikerült a pontszerzés a tavalyi kupa győztestől

Tegnap este megkezdte a második kört a Jászberényi VT a női röplabda Extra ligában. A berényi csapat azzal a feltett szándékkal készült a mérkőzésre, hogy feledteti a nyitó fordulóban elszenvedett igen komoly vereségét. Erre jó jelnek mutatkozott, hogy legutóbb az UTE együttesétől pontot rabolt, bár a győzelem is csak karnyújtásnyira volt. Ellenfelük a bravúros békéscsabai kezdést követően hazai pályán nagy pofonba szaladt bele a Vasas Óbuda ellen. Ahogy az várható volt ezt követően volt egy kis rendrakás a fejekben. Szóval ismét parázs este várt a szurkolókra. >

Női röplabda Extra Liga… Egy újabb jászberényi lépés előre

Csütörtök este két csalódott csapat két még csalódottabb edzővel készült a Jászberényi VT – UTE mérkőzésre. A vendéglátók sima vereséget gyűjtöttek be legutóbb a Vasas Óbuda otthonában, míg az egyébként remekül rajtoló vendégek a saját csarnokukban szenvedtek ugyancsak sima vereséget a FATUM Nyíregyházától. Ráadásul ehhez mindkét oldalon meglehetősen harmatos teljesítmény társult. És ha még ez sem lenne elég az M4 Sport élőben közvetítette az összecsapást. >

Van képem hozzá… Kétszáz méter

Első felvonás: Nyár elején egy osztálytalálkozó ürügyén Miskolc–Tapolcán voltam. Mivel volt két röpke szabad óránk, úgy gondoltuk sétálunk egyet annak reményében, hogy kicsit körülnézzünk, hiszen több évtizede annak, hogy utoljára arrafelé vitt az utam. Meg aztán csak az ország nyolcadik legjobb fürdőjénél járunk. Ott merült fel bennem az a kérdés, hogy mennyi az a kettőszáz méter. >

Két tizedmásodperces függő játszma….

A férfi kosárlabda NB I A. csoportjában szombat este az Alba Fehérvár csapata látogatott Jászberénybe. A hazaiak egy debreceni győzelemmel hangolódtak a mérkőzésre, míg a vendégek úgy tűnt kezdik maguk mögött hagyni az idény eleji ziláltságot. Ez egy szoros kemény mérkőzést vetített előre. >

Egy élet művei… B. Jánosi Gyöngyi jubileumi kiállítása

Múlt csütörtök délután a Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria és a Szikra galéria közös gondozásában nyílt meg B Jánosi Gyöngyi életmű kiállítása galéria emeletén. Ha pontos akarok lenni akkor ez a kiállítás igazából „csak” egy töredék kiállítás. Hiszen már akkor nagy gondban vagyunk, ha olyan titulust szeretnénk találni amely ténylegesen lefedi életútját. Tanár… népművelő… múzeumigazgató… restaurátor… festőművész…. és ennek az életútnak "csak" egy része, igaz meghatározó része a festészet. >

Női röplabda Extra Liga… Felemás hazai bemutatkozás.

Két idegenbeli mérkőzés után az idei bajnokságban először lépett pályára hazai közönség előtt a Jászberényi VT csapata. Mindjárt a regnáló bajnokot a Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE együttesét kellett fogadniuk pénteken este a Bercsényi úti csarnokban. Egy nyíregyházi vereséggel és egy szombathelyi győzelemmel a háta mögött készülhettek a hazaiak, míg a Békéscsaba már két vereséget is begyűjtött, egy sima nulla-három az UTE ellen és egy fájó hazai kettő-három a FATUM Nyíregyháza ellen. Ebből aztán nehéz volt megjósolni mi is fog történni ezen az estén. Csak a hatalmas küzdelem volt borítékolható. >

Zárszó… Faragó László Bükki vadvirágok című kiállításának margójára

Tegnap zárta kapuit a Hamza múzeumban Faragó László bükki vadvirágokról készült képeiből összeállított kiállítása. Az kollekció főhajtáskén jött létre a jászberényi születésű természettudós Vásárhelyi István halálának ötvenedik évfordulójára. A sors furcsasága, hogy Laci bácsi is ennyi ideje járja fényképezőgépével a természetet. Ez alatt a több, mint öt évtized alatt megfordult hazánk szinte minden szegletében a Zempléntől az Őrségig. >

Szemtől szembe az olimpiai bajnokokkal… Rövidpályás gyorskorcsolya országos bajnokság

Nem hiszem, hogy van hazánkban olyan sportszerető ember, aki ne tudná kik azok a phjongcshangi hősök. Ők a férfi rövidpályás gyorskorcsolya váltó tagjai – csak a hitelesség kedvéért: Liu Shaolin Sándor; Liu Shaoang, Knoch Viktor és Burján Csaba. A hétvégén került lebonyolításra az idei országos bajnokság, ahol egy kis baráti segítséggel nekem is módomban volt fotózni, így „szemtől szembe” kerülhettem ezekkel a fantasztikus sportolókkal. >

Női röplabda Extra liga... Nem sikerült átszabni a papírformát.

A jászberényi férfi kosarasok után csütörtök este a női röplabdások is elkezdték a bajnoki küzdelmeket. Ráadásul a tavalyi Magyar Kupa győztes és bajnoki ezüstérmes Fatum Nyíregyháza otthonába látogattak. A felkészülés során a Szeles Péter emléktornán már találkoztak egymással a jelentősen átalakult csapatok. Akkor élvezetes meccsen a nyíregyháziak győztek. Mindenesetre abból a mérkőzésből kiindulva szoros összecsapásra számítottak a szakvezetők. >

Van képem hozzá… Idény eleji forma és férfias küzdelem

Szombaton este a Férfi kosárlabda NB I 2018-as szezonja elindult a JP Auto-JKSE csapata számára is. Ahogy az elmúlt idényben ezúttal sem a legkellemesebb ellenféllel kellett szembenéznie az első mérkőzésen a jászberényieknek. Akkor a Körmend idén pedig az Atomerőmű SE látogatott el hozzájuk. Mivel mindkét csapat jelentős vérátömlesztésen esett át a nyár folyamán, így elég nehéz volt megjósolni az esélyeket. Ennek megfelelően szoros mérkőzést várt mindkét együttes vezetője, természetesen saját győzelemmel. >

Tartalom átvétel