Ami még hiányzott: eldobható női vécé

Imába foglalhatják a nők annak a német feltalálónak a nevét, akinek köszönhetően nem kell többé például órákat sorban állniuk az autópályák szélén található mosdó előtt, hiszen az eldobható, hordozható női vécébe bárhol, bármikor elvégezhetik dolgukat.

A Ladybag névre keresztelt vécé tulajdonképpen egy zacskó, amit olyan speciális anyaggal vontak be belülről, ami zselé szerű anyaggá változtatja a benne található, akár fél liter folyadékot, így az nem tud kifolyni belőle, és még a szagokat is semlegesíti. A szája kellően széles ahhoz, hogy ülve, guggolva, vagy akár állva is beletaláljon az ember.

Használható autóban, így nem kell az autópályák mentén, vagy a különféle fesztiválokon található közös vécéket igénybe venni. Elég ha elvonulunk a mosdó mögé, és ott gyorsan elvégezzük a dolgunkat - nyilatkozta a német Spiegel Online-nak a feltaláló, aki meglepő módon nő.

Egy Ladybaget egyszer lehet használni, és egy csomagban három darab található, melynek ára 11,27 euró. A piacra kerülése, vagyis tavaly október óta a forgalmazó cég számos megrendelést kapott, a világ különböző pontjairól, főként gyógyszertáraktól. Persze a vállalat célja az, hogy minden egyes autótulajdonos rendelkezzen a praktikus termékkel, ami egyedül Németországban 40 millió darabot jelent.