Fotó: Szalai György / Jászberény OnlineMúlt héten pénteken este Kegye János pánsípművész volt vendégünk a Déryné Rendezvényház nagytermében. Szépszámú közönség várta a lemezbemutató koncertet. Itt mindenki biztosra mehetett, hiszen pontosan tudtuk mire számíthatunk, mert ez már sokadik fellépése volt a városunkban és még minden alkalommal megkaptuk tőle, amire vártunk, jobbnál-jobb előadások formájában.
Ezen az estén a Strauss dinasztia legismertebb darabjainak pánsíp átiratát hozta magával. Ez önmagában is kissé bizarr párosításnak tűnhet, hiszen a klasszikusan európai zenei műfaj és egy tradicionális, Dél-Amerikában, Romániában, Észak-Olaszországban népi hangszerként használt eszköz különös találkozása várt a hallgatóságra. Azok, akik részt vettek a korábbi koncerteken azonban nem lepődtek meg nagyon, mert találkozhattak hasonló furcsaságokkal, hiszen Kegye János repertoárja tele van népszerű „slágerek” feldolgozásaival. Csak néhány példa a teljesség igénye nélkül, Schubert: Ave Maria; Erkel: Hazám, hazám; Andrea Bocelli: Time to say goodbye; Lord of the dance (Michael Flatley), és a sort még hosszasan lehetne folytatni.
Az új lemezt is el lehetne intézni egy kézlegyintéssel, mondván, ezek a szerzemények olyan népszerűek, hogy önmagukban hordozzák a biztos sikert. Pedig ez így messze nem igaz, mert nagyon nehéz ugyanazt a magas színvonalat elérni a feldolgozásoknak, amit ezek a darabok jelentenek. Nagyon sok a buktató. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy már a művek kiválasztása is komoly nehézséget jelent, hiszen a hangszer maga is erőteljesen befolyásolja, mi az, amit fel lehet dolgozni vele és mi az, amit nem. A rövid bevezetőben hallhattunk is néhány szót erről a munkáról, ami nagyon „könnyedén” indult azonban rengeteg erőfeszítést igényelt, mire a befejezéséhez érkezett.
Fotó: Szalai György / Jászberény Online
A közönség persze ebből a természetesen ezen az estén semmit nem érzékelt, csak hártadőlt a székében és élvezettel hallgatta a bő egyórás programot, amelynek a végén még három korábbi kedvenc is elhangzott.
Az arcokat figyelve azért időnként látható volt a csodálkozás, hogyan lehet ebből az egyszerű hangszerből azt a rengetegféle hangot előcsalni, ami egy-egy Strauss mű előadásához szükséges. Végül is, ez maradjon meg az előadó titka, mi meg beérjük az élménnyel is. Az már ezek után szinte természetes, hogy az este a mihamarabbi találkozás reményében fejeződött be és kétségünk sem lehet afelől, hogy erre nem kell túl sokat várnunk.
Fotó: Szalai György / Jászberény Online