[1]Immár nagykorú lett az Electrolux Díjugrató Lovasverseny, hiszen az idei volt a tizennyolcadik. Ezzel minden bizonnyal az Észak-alföld egyik legnagyobb hagyományával rendelkező lovas rendezvénye a szakágnak. Története során számos kiváló versenyzőt tudhatott a résztvevői között, elég, ha csak az elmúlt évi nagydíj győztesére Göttler Vilmosra gondolunk.
Idén is tovább folytatódott az tendencia, hogy egyre több leány, illetve női versenyző száll nyeregbe a dobogóért. Igaz ezúttal inkább az alacsonyabb kategóriában jeleskedtek, hiszen a nagydíjba csak négyen neveztek, közülük azonban Kiss Boglárka a dobogó harmadik fokára „állhatott”. Ezúttal a hazaiak sikerei elmaradtak, hiszen nem kerültek a legjobbak közé. A nagydíjat ebben az évben ifj. Szabó Gábor nyerte TIMPEX Bölcsész nyergében, akinek nem volt elég az vetélytársait megelőzni, saját magát is le kellett győznie a végső sikerért. Ez nem valami képzavar, csupán arról van szó, hogy a második helyet is ő szerezte meg TIMPEX Etalon nevű lován. Nem ismerem ugyan a verseny történetét, de ez minden bizonnyal egyedi az elmúlt tizennyolc év alatt.
[1]
Azzal a határozott elképzeléssel vágtam bele a fotózásba, hogy ezúttal egy olyan arcát mutassam meg a díjugratásnak, amely a nézők szem elől rejtve marad, részben a távolság, részben a pillanatok rövidsége miatt. A cím már utal rá, hogy ez alkalommal nem a hagyományos képeké lesz a főszerep, hanem a fókusz a versenyzőkre kerül, pontosabban – a technikai lehetőségeim adta kereteken belül – a versenyzők arcára. Megpróbáltam „portrékat” készíteni, ha nem is a klasszikus értelemben véve, hiszen itt természetesen nincs mód előre megbeszélt beállításokra, azonban mégis ideillő a meghatározás, hiszen a versenyzők arca nagyon sokat elárul a verseny adott pillanatáról és a lelkiállapotukról.
Azért néhány hagyományos kép is helyet kapott az összeállításban, amely a képre kattintva elérhető a galériában.
[1]