[2]A helyszín nem változik… a színpad is marad… a műfaj változik. A visszatekintés utolsó két részében a táncé lesz a főszerep. Pontosabban a táncé és egy a táncra és a tornára épülő sportágé, a fittneszé. Mindkét esetben városunk meghatározó, de országosan, sőt országhatáron túl is ismert képviselőinek az év végi gálája kerül bemutatásra. A mai alkalommal a DANCE Fittness SE karácsonyi műsorán a sor.
Ez a sportág egy sajátos ötvözete a táncnak és a tornának. Az egyes ágazatokat leginkább ezeknek az „összetevőknek az aránya” különíti el. Remek ritmusérzéket, akrobatikus ügyességet, fizikai erőt és nem csekély állóképességet igényel „csak”. Mindezen képességek folyamatos fejlesztésének az eredményei azok a magas szintű bemutatók, amelyeket láthattunk. Az már csak „melléktermék”, hogy ezek a kicsi és már nem is olyan kicsi lányok egytől-egyig csinosak mosolygósak és magabiztosak. Ha csak ennyi lenne az áldásos hatása ennek a sportnak, már akkor is megérné. Szerencsére – és itt most had tekintsek el a felsorolástól, hiszen ez egy képes összeállítás – emellett számos sikert tudhatnak magukénak a gyerekek különböző hazai- és nemzetközi korosztályos versenyen.
Sajnos a verseny idényben nem nagyon van módunk megcsodálni tudásukat hazai környezetben – eltekintve néhány bemutatótól -, mert a versenyek többnyire Jászberénytől távol esnek. Ezért is remek alkalom ez az karácsonyi gála, hogy szülők, nagyszülők, barátok is gyönyörködhessenek a különböző produkciókban. Nem is csoda, hogy táblás ház volt a Lehel Film-Színházban.
A majd kétórás pörgős programban aztán mindenki megmutathatta tudását a legapróbb kezdőktől, a már évek óta versenyző, de még mindig igen fiatal haladókon keresztül az edzők és szülők által alakított formációig. Tényleg élmény volt látni a rengeteg változatos koreográfiát, a különböző stílusokat. Természetesen nem maradhattak el a vendégek sem, akik ezúttal a Jászság Népi Együttes utánpótlás csoportjának és a Lehel Melody TSE táncosai voltak. A dolog pikantériájához tartozik hogy néptáncosok között voltak olyan fiúk, aki nem is olyan régen még DANCE Fittness csoportban is táncoltak… [2]
Az már magától értetődő, hogy minden alkalommal lelkes és hangos tetszésnyilvánítás volt a fellépők jutalma. Az, hogy ezt a gálát nem tornapadokon, kényelmetlen székeken ülve, hanem kényelmes fotelekben hátradőlve nézhettük, csak hab volt a tortán. Ezúttal a háttér sem a bordásfal volt, hanem egyszerűen, de ízlésesen díszített színpad. Úgy gondolom, hogy egy ilyen hazai bemutatót már régen kiérdemeltek ezek a gyerekek és edzőik.
Nem marad más hátra,csak a képek, amelyeken látszik, hogy ezúttal valóban könnyű volt a dolga a fotósnak, mert nem kellett mindenféle zavaró körülménnyel megküzdeni, csupán a bőség zavara jelentett kihívást. [2]