Fotó: Szalai GyörgyAki rendszeres látogatója a MaloM színház programjainak, már hozzászokhatott ahhoz, hogy nem ritka vendég egy-egy nagyon egyedi darab. Az elmúlt szerdán, miközben az aktuális előadásra várakoztam, azon gondolkoztam, mi is lesz az a nem szokványos, ami ránk vár. Gózon Gyula színház Agyingó című előadása ugyanis az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb és legismertebb női alakjáról, a kiváló íróról Szabó Magdáról szólt... róla szokatlant?
Ha megkérdeznék az embereket, milyen kép maradt meg bennük erről a rendkívüli asszonyról, minden bizonnyal egy kedves, bölcs csodálatosan mesélő „nagymama” jelenne meg a legtöbbünk előtt. A darab szerkesztője és egyben rendezője Czeizel Gábor azonban úgy gondolta, hogy megmutatja nekünk Szabó Magdát az EMBER-t. Mindezt önéletrajzi ihletésű szövegekből és verseiből válogatva. Az írónő életének két igen jelentős időszakát – gyermekkor és a házassága – feldolgozva ismerkedhettünk meg egy folyamatosan küzdő, kételkedő, a szabadságát mindenekfelett, őrző emberrel. Akiben az érzelmek mindig teljes lánggal égtek, függetlenül attól, hogy éppen szeretetről, szerelemről, vagy végleges elutasításról, esetleg gyűlöletről legyen is szó. Az egymást követő képeket, versek és megzenésített versek tagolták, finomítva egy adott időszak hangulatát.
Nem állítom, hogy egy könnyed esti szórakozás volt az előadás, azt sem – esetemben mindenképpen -, hogy minden elhangzott mondat minden, verssor azonnal pontosan talált az adott pillanatban. Az viszont biztos, hogy az előadás végére érthetővé vált, hogy honnan is kerekedtek ki azok az utánozhatatlanul szép mondatok és letisztult gondolatok, amelyek folyamatosan visszaköszönnek Szabó Magda műveiben.
A remek szövegválasztás adta lehetőséget teljes mértékben kihasználta Nagyváradi Erzsébet, aki valóban nagyszerű, érzelmekben gazdag előadásával festette meg az írónő életének egyes "képeit". Tette mindezt olyan őszinteséggel és energiával, hogy időnként valóban azt érezhettük, hogy ott ülünk annak a „másik” Szabó Magdának a szobájában. A megzenésített vereseket Gerendás Péternek köszönhettük, aki hol sajátos stílusával, hol pedig csak egyszerű halk gitárkíséretével tovább árnyalta az amúgy is finoman megformált „szóképeket”.
Fotó: Szalai György
Ezen az estén – az előadóművészek kérésének meg felelően – csak néhány percre és néhány fotó erejéig vettem kezembe a fényképezőgépem. Természetesen a fejemben folyamatosan kattogott a "fotómasina", de hát azokat a képeket nem tudom közzétenni. Ezek a pillanatok megmaradnak ezúttal nekem és természetesen minden nézőnek is megmaradnak a sajátjai… azt gondolom érdemes őket megőrizni.
Szóval ez sem volt egy szokványos előadás…