[3]Akik részt vettek a kiállítás megnyitóján, csak le kellett sétálniuk a mozi nagytermébe és egy másik nem éppen szokványos előadás várta őket. A vendég Lajkó Félix és két zenész társa Brasnyó Antal (brácsa) és Szabó Csobán Gergő (bőgő) volt. A szépszámú, zömmel a műfajt kedvelő érdeklődő türelmetlenül várta a koncert kezdetét, már előre dörzsölgetve tenyerüket, vagy éppen visszaidézve a kiváló hegedűs legutóbbi jászberényi koncertjét.
Kezdődött … egyetlen szó nélkül… a három zenész kis háromszögben egymással szembe állt… és ami az ezt követő mintegy száz percben történt elképesztő volt. A jelenlévők persze ismerték napjaink talán egyik legjobb hegedűsének stílusát, így egyáltalán nem volt meglepő az a fantasztikus lendület és dinamika, amellyel változtak át a népzenei motívumok kő kemény dzsesszé, majd visszaszelídültek népzenévé. Tette mindezt a védjegyévé vált összetéveszthetetlen stílusában.
[3]
A három zenész szinte teljesen kizárta a környezetet, mintha csak egymásnak zenélnének, minden más megszűnt körülöttük. Persze a közönség önfeledten élvezte ennek a zenei fergetegnek a tombolását, vagy elképedten nézte, honnan is varázsolja elő azt a temérdek hangot egyszerre egyetlen hegedűből ez az alig negyven éves virtuóz, aki nem mellesleg ebben az évben kapott Liszt Ferenc díjat.
Szinte észrevétlenül szaladt el az a bő másfél óra. A közönség egyszer csak azon vette észre magát, hogy a három muzsikus letette hangszereit, meghajolt és egyetlen szó nélkül - ahogy érkezett - lesétált a színpadról… Hatalmas visszahívogató taps, és jött a megérdemelt ráadás… majd meghajlás… és vége... Ez az este valóban kristály tiszta zene volt, minden értelemben. Nagyon jó volt ott lenni.
Elég ritka, amikor elmegyek koncertre fényképezni és megfeledkezem róla, miért is vagyok ott. Most komolyan figyelnem kellett, hogy azért néhányat kattintani is kellene, mert hát azért (is) jöttem… nem tehetek róla engem is felkapott és magával vitt ez a forgószél. Azért a képekre kattintva a galériában látható néhány pillanat a koncertről…