[3]Évtizedek teltek el úgy, hogy hangja, neve egyet jelentett a cigány dalokkal és a népdalokkal. A mai 60+-os korosztály nehezen tudta elképzelni, hogy a 60-as 70-es években komoly szórakoztató műsor legyen nélküle. Bármerre is járt hazánkban mindenütt rengetegen gyűltek össze, hogy akár néhány dalból álló összeállítás erejéig, de hallhassák őt… Ő volt Kovács Apollónia. Varga Klári Edith Piaf és Karády Katalin után október 27-én őt idézte meg a MaloM színház deszkáin.
A „királynő” életének utolsó szakaszát egy budakalászi öregek otthonában töltötte. Rusz Milán a darab író-rendezője ebbe a csendes kis szobába invitálta nézőit, ahol Pólika életéről mesélgetett és természetesen énekelt. Az emlékei között keresgélve, előkerült a kisiskolás kor, amikor először szembesült azzal, hogy ő ”más”, mint a többi gyerek… cigány. Nagyanyja tudatosította benne, hogy ez nem másodrendűséget jelet. Ez az élmény végig kísérte életét. Így nem csoda, hogy a múltidézésben életének történései és a cigányság történetének képei egymásba forrtak, sajátjaként megélve azokat. A koncentrációs tábort, az árvaságot, a hagyományos életforma felszámolását, nevelőotthont, gyámságot. Visszalépve a saját életébe, szóba került pályájának indulása, majd a sok munka, ami a végső nagy sikerhez vezette. Ekkor sem feledkezett meg az övéiről – a múltidézésben állandó társai voltak a barátai, Sárközi, Romungró meg a Zsiga.
[3]
A ’60-as évek közepén már ismert és szeretett énekes volt, aki képes volt megtölteni a legnagyobb színháztermeket és a legeldugottabb kis falu „kultúrját” is. Eközben a nagy lendülettel folyt ”népének” beillesztése kor elvárásainak megfelelő „társadalmi szerkezetbe”. Közben akár milyen magasra is ívelt pályája, kimondatlanul lépten-nyomon ott volt származásának árnyéka. „Természetesen” nem amiatt nem kapott meg bizonyos szerepeket – mert rendszeresen szerepelt színészként is, ami nem csoda, mert pályája színésznőként indult – mert cigány volt, egyszerűen csak "túl karakteres" volt… Pedig ekkor már olyan magasan ragyogott csillaga, hogy minden kontinensről jól látható volt, ahol magyarok éltek. Ő pedig rendületlenül vitte el számukra a jó kis hazai dallamokat. Közben férjével kutatták és gyűjtötték a cigányság zenei emlékeit, dalokat írtak… mert hát soha sem szakadt el az övéitől….
[3]
És itt lassan lecsendesült a történet, mert férje meghalt, ő pedig utolsó éveiben betegen, visszavonultan élt emlékeivel távol a rivaldafénytől… egy dúdolászó zárkózott öregasszonyként… ő volt Garbócz néni… Csak napokkal halála után tudták meg az idősek otthonában, hogy valójában a magyar nóta- és népdaléneklés nagyasszonya élte közöttük életének utolsó éveit.
Aki látta Varga Klári előző két estjét már megtapasztalhatták, hogy milyen fantasztikus energiával tudja megélni az aktuális szerepének legmagasabb csúcsait és legdermesztőbb mélységeit. Talán nem véletlen, hogy olyan személyiségeket ölt magára, akik élete is a végletek között zajlott. (Na majd legközelebbi látogatásakor megkérdezem tőle.)
[3]
Igazságtalan lenne szó nélkül elmenni, három remek társa mellett, akik végig kísérték az emlékek között vezető ösvényen. Rusz Milán, aki nem csupán írója a darabnak, hanem az elmaradhatatlan harmonikájával zenészként is remek volt… Suki István a prímás, aki nélkül elképzelhetetlen lett volna az igazi nótázás és Gyorgyev Bránimír aki amellett, hogy alumínium kannáján adta a ritmust, időnkét felvillantott néhány valódi figurát a hagyományos cigány táncból is. Így nem volt csoda, hogy ezúttal is egy érzelmekkel és energiával teli előadásnak lehettek részesei a nézők, amelyben egy kiváló művész személyes életútjának képei keveredtek és végül forrtak egyé az ő népe XX. századi történetének lapjaival.
Ha már a nézőknél tartunk… sajnos ezúttal meglehetősen szűk körben zajlott az előadás és jobbára az a korosztály volt jelen, aki számára még valódi királynő volt Kovács Apollónia. Kicsit elszomorított és egyben el is gondolkodtatott. Mi az oka ennek a mérsékelt érdeklődésnek? Pedig nem sokat kell kutakodni a napjainkban divatos mulatós zene konzerv számai között, hogy általa ismerté tett dallamokra bukkanjunk. Gondoljunk csak bele micsoda különbség van a nagyi vasárnapi húslevese és a tasakos leves között… mégis mintha manapság egyre többen beérnék az utóbbival is… Egészségükre...
Szokás szerint a képekre kattintva a galériában láthatunk néhány pillanatot az előadásból.