Ezüstös felkészülés a kézilabdásoknál

Január óta tart a felkészülés a kézilabdás hölgyeknél a tavaszi szezonra. A hétvégén az ifjúsági és a felnőtt csapat is felkészülési tornán vett részt Abonyban, ahol nem is zártak rossz eredménnyel. Nagy Gábor testnevelő emlékére rendezett tornán mindkét jászberényi csapat második helyezést ért el.

Turcsányiné Pesti Edit együttesébe a téli szünet alatt Bús Linda érkezett, aki eddig a szolnoki kézilabdásoknál lőtte a gólokat. Nem ismeretlen ő a berényi szurkolók előtt sem, hiszen több évig volt a főiskolások játékosa.

A napot az ifjúságiak kezdték, első mérkőzésükön a házigazdákkal játszottak, és csak három góllal maradtak alul, a lefújáskor 20-17 volt az eredményjelzőn. Ezt követően pihenés nélkül folytatták a küzdelmet a ceglédi Kék Cápákkal, akiket 15-12-re győztek le, s ezzel a kupán körbeverés alakult ki. Ebből a ceglédiek jöttek ki legjobban, ők lettek az elsők, a mieink pedig a második helyet szerezték meg. A torna legjobb kapusa a berényi Tóth Annamária lett, míg a gólkirálynői címet Szőke Fanninak ítélték.

A felnőtteknél a túrkevei csapattal játszottak először lányaink, s nyertek is 25-22-re, ezután ők is pihenő nélkül játszottak a házigazdákkal az első helyért. Az abonyi lányok veretlenül vezetik az észak-keleti csoportot a bajnokságban, míg a mieink nem épp a tabella elején teleltek, így jó eredménynek számít, hogy 30-25 lett a végeredménye a döntőnek. Ezzel a felnőttek is ezüstösek lettek, s ráadásként a visszatérő Bús Linda lett a torna legjobb játékosa.

A lányok szombaton, február 25-én hazai pályán kezdik a tavaszi szezont, 12:15-kor az ifjúsági, 10:30-kor a felnőtt csapat látja vendégül a Marosmenti NKSE (Makó) játékosait. A meccsek a Hűtőgépgyári Sportcsarnokban lesznek.