Van képem hozzá… Ezúttal is lemaradt a pont az „Í”-ről

Egy balsikerű pécsi kirándulás után hazai pályán javíthatott a JP Autó – JKSE kosárlabda csapata. A sikerhez vezető út azonban a remek játékos állománnyal rendelkező Egis Körmenden keresztül vezetett. Ráadásul a soron következő ellenfelet egy nyolc hónapja tartó átok megtörése is motiválta – ennyi ideje nem nyertek idegenben. Hazai oldalon pedig Remon Nelson sajnálatos sérülése miatt új irányítóval kellett felvenni a küzdelmet, ami bizony nem sok jóval kecsegtette a vendéglátókat.

Remek hangulatban nagy irammal kezdődött a mérkőzés. Már az első percekben kiderült, hogy kemény férfias küzdelemre számíthattak a szurkolók – legalábbis a palánkok alatt és a szabad labdákért. Egyébként fej-fej mellett haladtak a csapatok és az első negyedben nem is alakult ki számottevő különbség. Bár az irányítást a vendégek tartották kezükben. A folytatásban a Jászberény továbbra is szellősen védekezett, így az egyébként is jó dobó formát mutató Körmend viszonylag könnyedén szerezte pontjait, míg a másik oldalon minden pontért keményen meg kellett dolgoznia a vendéglátóknak. Ennek ellenére mindössze hét pont volt a vendégek előnye a szünetben.

A kritikus harmadik negyed következett a JKSE számára. Ezúttal azonban sikerült egy kicsit összeszedettebben kezdeniük a folytatást. Az egyre inkább felkeményedő védekezésüket tovább javuló dobó formával ellensúlyozta a Körmend így tíz pont körülire nőt az előnyük. Már-már eldőlni látszott a mérkőzés, amikor akár csak az ALBA ellen a záró negyedben elkezdték farigcsálni hátrányukat a vendéglátók. És ismét elérkeztünk egy horrorisztikus végjátékhoz. Öt másodperccel a vége előtt a Körmend meglehetősen kaotikus jeleneteket követően megszerezte a vezetést. A válaszra ezúttal valamivel több, mint négy másodperce volt a Jászberénynek, de ezúttal sem sikerült feltenni az Í-re a pontot. Az Egis Körmendnek sikerült megóvnia az utolsó pillanatban kiharcolt minimális előnyt, ezzel megszerezni a két pontot. Így végre megtört a 14 mérkőzés óta tartó idegenbeli "átok". Így megérte a mintegy 2 x 350 kilométeres utazás annak a negyven fős szurkoló csoportnak, aki elkísérte kedvenceket a győzelem reményében.

JP Auto – Jászberényi KSE – Egis Körmend: 88 – 90 (20 – 21; 23 – 29; 21 – 23; 24 – 17)

Végeredményben megérdemeltnek mondható a Körmend győzelme, hiszen végig irányították a mérkőzést. Viszont a remekül küzdő hazaiak is mindent megtettek a sikerért, de ezúttal sem tudtak élni az utolsó lehetőséggel.
A képekre kattintva az albumban belepillanthatunk abba a hatalmas csatába ami jellemezte ezt a mérkőzést.
A folytatásban egy pikáns mérkőzés következi, hiszen november 10-én Forray Gábor által irányított KTE érkezik soraiban egy régi jászberényi kedvenccel Rasztko Dramicanin-nal.