Kosárlabda

Nagykálló is kipipálva...

Újabb mérkőzést nyert a Jászberényi Kosárlabda Sportklub, ezúttal Nagykálló volt az „áldozat”.
A keddi hazai meccshez képest (amelyen könnyedén vertük az UNIVERT) igencsak megizzadtak a berényi kosarasok. A mérkőzés ui. végig szoros, izgalmas volt. >

Magabiztos győzelem az UNIVER ellen

Nem csalatkoztak azok a nézők, akik kedd este kilátogattak a Bercsényi úti sportcsarnokba, hiszen a berényi NBI/B-s kosárlabda csapat leiskolázta ellenfelét:
JKSE- UNIVER II. Kecskemét = 98-84.

Az a bizonyos „leiskolázás” nem tűnik ki ugyan a végeredményből, de ennek kellemes okai vannak. Történt ugyanis, hogy a Horváth Balázs által irányított gárda, a 3. negyed közepére már olyan előnyre (+30 pont) tett szert, hogy a szakvezető ettől kezdve főleg a fiataloknak adott lehetőséget. A fiúk éltek a bizalommal és nem rontották el a végjátékot. Likár Péter vasárnap azt nyilatkozta a TRIÓ Rádiónak, hogy a tavaszi szezonban minden meccset megszeretnének nyerni. Tartották szavukat, kettő már megvan…..

Kedden játszák le a pénteken elmaradt JKSE meccset

Mint arról már hírt adtunk, elhalasztották a JKSE, eredetileg a pénteki napra kitűzött NB I/B-s kosárlabda mérkőzését, mivel a Bercsényi úti sportcsarnokban tablóbált rendeztek. Az UNIVER II. Kecskemét elleni bajnoki meccset január 20-án, kedden rendezik a szokásos időpontban, azaz 19 óra 20 perces kezdettel.

Győzelemmel kezdtek

Debrecenben kezdte meg a bajnokság tavaszi küzdelmeit a JKSE kosárcsapata. És mindjárt győzelemmel!
Malick nagy napot fogott ki, és a többiek is jól játszottak, így végig vezetve, nagy magabiztossággal győzték le a helyiek második csapatát a berényi fiúk. A JKSE színeiben pályára lépett az EnterNet-NTE Hegyvidéktől nemrég a Jászberénybe igazolt Likár Péter is. >

Likár Péterrel erősít a JKSE

A JKSE kosárcsapatában folytatja pályafutását az EnterNet-NTE Hegyvidék kosárcsapatának egyik legrutinosabb játékosa.
A kosarinfo.com értesülése szerint Likár Péter, az 1984-es születésű, 204 cm-es játékos úgy döntött, búcsút int a jelenleg az NBI/A csoport tabellájának utolsó helyén állomásozó Hegyvidéknek, s ezzel az élvonalnak is és pályafutását Jászberényben folytatja tovább. (fotó: www.nte.hu)

Győzelemmel zárták az évet

Remek hangulat, nagyszerű teljesítmény. E két jelzővel lehet illetni, a 2008. évi utolsó NBI/B-és, bajnoki kosárlabda mérkőzést.
A Jászberényi KSE hazai pályán Drahos Gábor és Mészáros Richárd vezérletével 96-89 arányban diadalmaskodott, a listavezető Salgótarján ellen. Horváth Balázs tanítványai nem sokat pihennek, hiszen már január 11-én pályára lépnek, a Debrecenben otthonában. >

Tartalom átvétel