Kosárlabda

Hétfőn este pályán a JKSE

Bizonyára minden sportkedvelő olvasónk tudja, hogy Jászberény Kosárlabda csapata az ősztől a legmagasabb osztályban, azaz NB I A-csoportjában szerepel majd. Az új szezonra augusztus 15-én kezdte meg a felkészülést az egyesület átalakuló félben lévő csapata, s első felkészülési mérkőzését augusztus 29-én játsszák a Belvárosi Általános Iskola Bercsényi úti játékcsarnokában. >

A felnőttek is elkezdték a felkészülést (JKSE sajtóközlemény)

Vasárnap este a River Étteremben találkoztak először az NB I A-csoportjában szereplő Jászberényi Kosárlabda SE csapatának vezetői és játékosai, majd hétfőn délelőtt már az első edzést is megtartották. Az együttes kerete még alakulóban van, több idegenlégiós próbajátékon vesz részt, s még a napokban is érkeznek újabb játékosok. >

Teljes a mezőny a kosarasoknál

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének Minősítő Bizottsága első körben öt csapat nevezését fogadta el a 2011/2012-es férfi bajnokság A-csoportjának küzdelmeire. Kilenc együttest hiánypótlásra szólítottak fel, s miután ez megtörtént, teljes lett a mezőny az elitligában. >

Horváth Balázs marad a vezetőedző

Miután a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének Minősítő Bizottsága első körben elfogadta a Jászberényi KSE nevezését az NB I A-csoportjába, véglegessé vált, hogy először lesz élvonalbeli férfi kosárlabdacsapata Jászberénynek. A város 30 millió forinttal támogatja egyetlen első osztályú labdajáték csapatát, s az egyesület vezetői gőzerővel dolgoznak az együttes megerősítésén. >

Veretlenül zárták a rájátszást

A bajnok JKSE csapata Bonyhádon, az ezüstérmes otthonában fejezte be szombaton este a 2010/2011-es NB I/B-s felnőtt férfi kosárlabda-bajnoki szezont. A tét a hazaiak számára a több mint két éve tartó veretlenségük megtartása volt, míg a mieink veretlenül szerették volna zárni a rájátszást. Jó mérkőzésen Kovács Attiláék számítása jött be, azaz a JKSE teljesen egyértelművé tette, hogy a legjobb csapat nyerte a bajnoki címet. >

Bonyhádra is győzni mennek

Bár a legfontosabb, a bajnoki cím sorsa már korábban eldőlt, az NB I/B-s felnőtt férfi kosárlabda-bajnokság rájátszásának utolsó fordulójára is maradt nyitott kérdés. A bonyhádiak és a veszprémiek harcolnak a második helyért, s előbbiek a már bajnok Jászberényi KSE ellen biztosíthatná be ezüstérmét. Ehhez persze még idegenben is lesz egy-két szava Kovács Attiláéknak a szombati találkozón. >

Győzelem bajnokhoz méltó játékkal

Az NB I/B-s felnőtt férfi kosárlabda-bajnokság 1-8. helyért folyó rájátszásának utolsó fordulójában a már bajnok Jászberényi KSE csapata a második helyen álló, s az ezüstéremért küzdő Veszprémi Egyetem csapatát fogadta. Ünnepi mérkőzés volt ez, hiszen a találkozó végén kapták meg a fiúk a bajnoki aranyat és az elsőnek járó kupát. A jó hangulathoz persze kellett, hogy a találkozó jászberényi győzelemmel záruljon, s ez egy pillanatig sem volt kétséges. >

A szezon utolsó hazai mérkőzése

Lassan a végéhez közeledik az NB I/B-s férfi kosárlabda-bajnokság küzdelemsorozata. A hét végén már a rájátszás utolsó előtti fordulójának mérkőzéseit játsszák a csapatok. Pénteken este a Belvárosi Általános Iskolában - a mieink számára már tété nélküli - rangadóval zárja a szezon hazai szereplését a JKSE bajnokcsapata a Veszprémi Egyeteme ellen. >

A bajnok Fehérváron is győzött


Bár az NB I/B-s felnőtt férfi kosárlabda-bajnokságot már a rájátszás zárása előtt három fordulóval megnyerte a Jászberényi KSE csapata, a fiúk ígérték, hogy a hátralévő találkozóikat sem veszik félvállról. Hogy ezt komolyan gondolták, azt az MKB Euroleasing Fehérvár KC csapatának játékosai már tapasztalták. Horváth Balázs fiai ugyanis vasárnap este 23 ponttal győztek Székesfehérvárott. >

Már bajnokként a Fehérvár ellen


Bár a legfontosabb kérdés, a bajnoki cím sorsa már eldőlt az NB I/B-s felnőtt férfi kosárlabda-bajnokság 1-8. helyéért folyó rájátszásban, izgalmak még várhatók a hátralévő három fordulóban is. Nekünk szerencsére már nincs igazán miért izgulni, hiszen a JKSE csapata a soproniak elleni győzelemmel már megszerezte a bajnoki címet, ám a mieink további eredményei alapvetően befolyásolhatják a dobogós helyekért folyó küzdelmet. >

Bajnok és NB I-be jutott a JKSE!

Bajnokavatásra gyűltek össze pénteken este a sportszeretők a Belvárosi Általános Iskola Bercsényi úti játékcsarnokába, ahol az NB I/B-s felnőtt férfi kosárlabda-bajnokság 1-8. helyéért folyó rájátszás 5. fordulójában a Jászberényi KSE a SMAFC-NYME együttesét fogadta. A mieink számára a győzelem – három fordulóval a bajnokság vége előtt – már a bajnoki címet és az NB I-be jutást jelentette volna. De félre a feltételes móddal, hiszen Horváth Balázs fiai semmit sem bíztak a véletlenre, s háromnegyed kilenc körül kezdődhetett a bajnokcsapat ünneplése. >

Biztos győzelem a Bonyhád elleni rangadón

Az első négy helyezett ismét egymás ellen mérkőzött az NB I/B-s felnőtt férfi kosárlabda-bajnokság rájátszásának 4. fordulójában. A negyedik Eger otthonában a harmadik Veszprémi Egyetem vendégszerepelt, míg a listavezető Jászberényi KSE a második B-BETON Bonyhádi KSE együttesét fogadta. Hazai győzelmek esetén már bajnokot ünnepelhettünk volna Jászberényben, ám a veszprémiek idegenben is nyerni tudtak, s így a bajnokavatás egy héttel eltolódott. A JKSE viszont ezúttal is hozta a papírformát és negyedik rájátszásbeli találkozóját is megnyerte. >

Tartalom átvétel