Van képem hozzá… 21 a nyerő

Ebben az évben immár 21. alkalommal került megrendezésre a már-már ikonikus május elsejei autós-motoros gyorsulási verseny Kunmadarason a Hungarian Drag Arénában. A szervezők nem csak egy nagyon komoly mezőnyt – köztük egy Európa kupa futamot – hoztak össze, hanem hatalmas munkával építettek egy impozáns rajtkaput és felújították a szociális létesítményeket és ismét "varázsoltak" a betoncsíkkal is - nem csoda, hogy egyre messzebbről érkeznek a versenyzők. Új zuhanyzók és mosdók várták a háromnapos rendezvényre érkezőket – amit nem mellesleg folyamatosan tisztán is tartottak. Két kiváló jászberényi versenyző – Lencsés Dani és Jász Krisztián – mind amellett hogy teljesen új motort építettek az idényre még hatalmas részt vállaltak abban is, hogy ilyenné váljon az aréna.

Ezúttal a hétfői napon tudtam elkísérni Gémesi Balázs barátomat, aki régóta fotózza ezt a remek rendezvényt, sőt rendszeres indulója is a versenynek. Már a hétfői kvalifikáció is remek eredményeket hozott, annak ellenére, hogy az élénk oldalszél nem kifejezetten segítette a versenyzőket. A legjobbak keményen ostromolták a 7 másodperces határt, ami a 402 méter végén bőven 300 km/h-ás sebességet jelentett. Nagy örömünkre ennek a csatának az a két hazai versenyző is részese volt, akik két nappal ezelőtt még a szerkezetek építésében jeleskedtek. Mindketten egyéni legjobbjukat teljesíttették.

Természetesen a nyüzsgés már a fő versenyt megelőző napon is hatalmas volt az itt már megszokott „furcsaságokkal”. A teljesség igénye nélkül… egy britanyuka délben nem az ebédet készítette versenyző gyerekei számára, hanem a motorjuk javításán szorgoskodott… egy sörösládából készített moped száguldozott fel alá… egy többszáz lóerős versenygép nyergében egy szőke hajú görög hölgy húzta tövig a gázt… egy másik mopeden sietett versenyző társát visszavontatni a depóba és még sokáig lehetne sorolni.

Remek idő, remek hangulat, remek futamok voltak már a fő verseny előtt is. Tavaly is azon véleményen voltam, hogy mindenképpen érdemes ellátogatni egy ilyen versenyre – tájékozódni itt lehet: www.kunmadarasmotorsport.hu/hu/ - és ez idén tovább erősödött bennem. Szóval a 21 ezúttal is nyerő volt. Nekem sajnos a május elsejei program kimaradt, de azért a képekre kattintva a látható kedvcsinálóként egy bővebb galéria.