Női röplabda Magyar Kupa… Verejtékes győzelem

Az előjelek alapján a jászberényi röplabdás lányok voltak az esélyesei a szerdai Magyar Kupa mérkőzésnek, hiszen sokkal jobban kezdték a bajnokságot, mint ellenfelük az MTK Budapest. Ennek ellenére a találkozó kezdete előtt Deme Gábor egy kemény meccset jósolt. Azért gondolom, hogy nem olyanra vágyott, mint amilyen kerekedett belőle.

Az első szettben a hazaiak vezetettek két-három ponttal, de nagyobb előnyt nem tudtak felépíteni, ugyanakkor az ellenfél sem tudott közelebb kapaszkodni, hiába próbáltak az edzők időkérésekkel lendíteni tanítványaikon. A 18, pontnál érte be az MTK a vendéglátókat, azonban két gyors pont és újra a berénynél volt az előny, de ez nem tartott sokáig, mert egy vendégpont és egy vendég időkérés... máris ott volt a játszma labda. Ebben a periódusban a berényieknek igencsak meggyűlt a baja a nyitások fogadásával, ami után természetesen nem tudtak hatékony támadásokat indítani. Az eredmény 22 : 25... hiába volt nálunk szinte végig a vezetés.

A játszma „lopás” nagy lendületet adott az MTK-nak, ugyanakkor a JRK is nagyon összekapta magát, így fokozatosan öt pontos előny szerzett a technikai időig (16 : 11). Ekkor azonban valamiért ezúttal is elkezdett akadozni a játék, némi bátortalanság és 19-nél ismét döntetlent mutatott az eredményjelző. Ami ezután következett horrorisztikus volt. Két a hazaiak által erősen vitatott bírói ítélet és máris két pontos hátrányban voltak. A játékot nézve ez a játszma is elúszni látszott. Jókor jött az Deme Gábor időkérése, Meg volt a berényi egyenlítés, viszont egy hiba és ismét vendég játszma labda… ezt sikerült hárítani, ami talán egy kicsit megzavarta az ellenfelet és két hazai ponttal megfordult az eredmény 26 : 24

A harmadik játszmában 7 : 7-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ekkor a JRK határozott támadó játékának köszönhetően jelentős előnyhöz jutott, 16 : 9, amit alkalmanként tudott valamit csökkenteni a pesti csapat, azonban lényeges veszélyt már nem jelentett a hazaiakra. 25 : 21

A berényi szurkolók ekkor gondolhatták először, hogy minden visszatért a megfelelő kerékvágásba és megnyugtató előnnyel utazhatunk két hét múlva a visszavágóra. A szett első fele a szokásos forgatókönyv szerint alakult pontok itt, pontok ott. Azonban most nem a berényiek jutottak előnyhöz a játszma közepére, hanem a vendégek. Ekkoriban sok volt a pontatlanság a vendéglátók játékában, így annak ellenére, hogy a 22. pontnál ismét döntetlen volt az eredmény, valahogy hiányzott az átütőerő a hazai oldalon, ami végül is a második elvesztett játszmához vezetett 23 : 25

Döntő játszma… Aki figyelemmel kísérte csapatunk idei eredményeit, annak ez nem volt túl jó előjel, hiszen három alkalommal maradtunk alul a döntő szettben... A szokásos szoros eredmény a szett első felében két-három pontos hazai vezetéssel. Mindkét edző igyekezett az időkéréseivel a megfelelő pillanatban egy kis többletet kihozni játékosaikból, azonban ezek a kísérletek rendre kioltották egymást így 14:11-es állásnál a JRK jutott mérkőzéslabdához. Szél Márta a vendégek edzője kikérte a harmadik idejét a rendelkezésre álló kettőből, viselve az ezzel járó sárga lapot. "Akciója" eredménnyel járt, mert a jászberényi lányok nem tudtak élni az első lehetőséggel, viszont a vendégek nyitásából sikerült pontot szerezni és idén először behúzni a döntő szettet 15 : 13

Amint azt az elején említettem, kemény csatára számított Deme Gábor a JRK edzője, de nem hiszem, hogy ennyire. Ez az eredmény azt jelenti, hogy csak az idegenbeli győzelem biztosítja a továbblépést, mert olyan szorosak voltak a játszmák, hogy a pont különbségre nem lehet hagyatkozni. Igaz a hét fő célja nem ez a mérkőzés hanem a hétvégi bajnokik voltak, amiből időközben a Budaörs ellenit megnyerték a lányok, vasárnap pedig a Békéscsabát fogadják. Azért ennek a kiizzadt győzelemnek is meg volt a maga különleges értéke... remélhetőleg most már elhiszik a lányok, hogy képesek megnyerni egy kiélezett mérkőzésen a döntő szettet.

Képes összefoglaló a galériában.