Világsztár vezette a JRK győztes meccsét

Mielőtt még bárki a cím kapcsán újságírói reklámfogásra gondolna, érdemes leszögezni, az abban foglalt állítás igaz. A JRK – NRC Kazincbarcika NB II-es női röplabda bajnoki mérkőzést ugyanis vasárnap délután a JVV Zrt. sportcsarnokában a világ egyik legjobb játékvezetője, Hóbor Béla vezette. A világsztár sípos mester jó ómennek bizonyult a mieink számára, hiszen a találkozót 3-1-re Makai Péter lányai nyerték meg, s ezzel biztosították helyüket a legjobb négy rájátszásába.

A Magyar Röplabdázók Országos Szövetsége biztosra ment. Ellenőrt és a világ egyik legjobb, ha nem a legjobb játékvezetőjét küldte a Jászberényi RK – NRC Kazincbarcika NB II-es női röplabdamérkőzésre. A keleti-csoportban rangadónak számító összecsapás azért kapott ilyen kiemelt figyelmet, mert a két együttes legutóbbi, jászberényi találkozója közben és főleg után, nem éppen sportszerű jelenet zajlott a játékosok között. Minden bizonnyal ezért érkezett Jászberénybe Hóbor Béla, akiről nem árt tudni az alábbiakat:
- két olimpiai döntőt vezetett,
- három Európa-bajnoki finálét vezetett,
- a Világligában rendszeresen vezet mérkőzéseket, s ennek a sorozatnak a döntőjét is vezette már,
- világbajnokságon bronzmérkőzést vezetett.

Egy szó, mint száz, igazi sztárbíró irányítása mellett, mintegy 100 fős közönség előtt kezdődött a mindkét együttes számára fontos találkozó. A mienk számára a győzelem a biztos második helyet, s egyben az 1-4. helyért folyó rájátszást jelentette volna.

Jászberényi RK – NRC Kazincbarcika 3-1 (-17, 22, 19, 14)

Vezette: Hóbor Béla, Mezei Zoltán

Jászberényi RK: KUN Boglárka, SZÍVÓS Ildikó, TÓTH Adrienn, MÉNKŰ Beatrix, HARANGOZÓ Evelin, PINTÉR Andrea. Libero: BIRGÉS Tamara

Edző: Makai Péter

Az eredmény alakulása

I. szett: 0-2, 2-7, 4-11, 5-13, 7-15, 11-16, 12-20, 14-22, 17-23
II. szett: 1-0, 3-1, 6-2, 10-5, 11-8, 13-9, 13-14, 16-16, 19-16, 19-20, 21-20, 24-21
III. szett: 1-0, 1-3, 6-4, 7-7, 10-11, 14-12, 16-13, 18-15, 20-19, 24-19
IV. szett: 5-0, 8-2, 10-3, 15-7, 20-9, 24-14

Az első játszmában egy alaposan feltüzelt vendégcsapat és egy „ijedt nyusziként” játszó hazai gárda volt a pályán. Ebből eredően nem volt meglepetés, hogy végig a kazincbarcikaiaknál volt az előny. A mieink nagyon sok hibával játszottak, s ezzel alaposan megkönnyítették ellenfelük dolgát. Makai Péter már 2-7-nél, majd 11-19-nél is időt kért, ám ez sem segített, a szettet 20 perc alatt könnyen nyerte a vendég gárda. Az első szett krónikájához tartozik még, hogy a játékrész hajrájában a hálónál felugró Medve Beatrix a leérkezéskor Pintér Adrienn lábára lépett, s bokája kibicsaklott. A barcikai játékosnak láthatóan nagy fájdalmai voltak, ám szerencsére sérülése nem bizonyult súlyosnak, a második szettben már ismét a pályán volt.

A találkozó igazán a második játszmától vált izgalmassá, amikor már lányaink is meccsben voltak. Hiába volt azonban ötpontos előnyünk, a barcikaiak időt kértek, rendezték a soraikat és fordítottak. Ekkor Makai Péteren volt a sor, ő is eligazította lányait, s újból nálunk volt az előny (19-16), ám nem sokáig, hiszen a hajrá barcikai vezetéssel (19-20) kezdődött. A folytatásban szerencsére helyén volt játékosaink szíve, s kezük sem remegett. Egy újabb vendég időkérés sem tudta megzavarni csapatunkat, amely nagy küzdelemben nyerte meg a második szettet, s ezzel egyenlített.

A találkozó sorsát – amint az később kiderült - a harmadik szett döntötte el. Fej-fej mellett haladtak a csapatok egészen 16-15-ig, majd a mieink megléptek 20-15-re. Ekkor Pintér Andrea jelentette a különbséget a két gárda között, aki, ha jó feladást kapott, akkor védhetetlenül bombázott az ellenfél térfelére. Igen ám, de a vendégek nem adták könnyen a bőrüket, s egy pontra felzárkóztak, de többre már nem futotta erejükből. A JRK fordított, s három szett után átvette a vezetést.

A két szoros játszma elvesztése lelkiekben is megtörte a vendégeket, akik a negyedik szettben már nem tudták megnehezíteni lányaink dolgát, akik a találkozó ezen szakaszában már felszabadultan, jól játszottak. A másfél órás találkozó végén így a jászberényi csapat és szurkolóik ünnepelhették ezt a fontos győzelmet. Összességében elmondható, hogy a találkozón három szetten át a küzdelem dominált, míg a negyedik játszmában egyértelmű volt a mieink fölénye.

Ez a győzelem pedig azt jelenti, hogy az alapszakasz utolsó fordulójának eredményétől függetlenül a Jászberényi RK csapata a TFSE-ÍKRA mögött megszerezte a keleti-csoportban a második helyet, s ezzel a folytatásban az 1-4. helyért játszhat majd.

Makai Péter: - A sok külső körülmény a találkozó elején bennünket zavart meg jobban, s ez az első játszma elvesztését okozta. A folytatásban azonban szerencsére küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak a lányok, s ha nem is könnyen, de meg tudták fordítani a találkozó állását. A második szett hajrájáig egymás hibáiból éltek a csapatok, majd amikor mi feljavultunk, az az eredményben is azonnal tükröződött. A negyedik játékrészben pedig már felszabadultan, jól játszott az együttes, s a látottak alapján megérdemelten szerezte meg a győzelmet. A nagybetűs csapat nyerte meg ezúttal nekünk a mérkőzést.

Mini interjú Hóbor Bélával

- Elnézést a nyers fogalmazásért, de mit keres a világ egyik legjobb játékvezetője egy NB II-es női mérkőzésen Jászberényben?

- Minden bizonnyal a két együttes előző mérkőzésén történtek után gondolták úgy a szövetségben, hogy jó, ha én vezetem a két csapat következő mérkőzését. Szerencsére most nem volt különösebb probléma, a lányok nem egymással és a külső körülményekkel, hanem a játékkal foglalkoztak.

- Hogyan tetszett ez a mérkőzés egy világlátott játékvezetőnek, aki rendre a legjobbak mérkőzésén működik közre?

- Nagyon jól éreztem magam Jászberényben, ezen a találkozón. Tetszett, hogy a játékosok nagyon elszántak voltak, s minden pontért nagy harc volt. A küzdőszellem mindkét oldalon kifogástalan volt, s ez az alapja annak, hogy izgalmas, jó mérkőzéseket láthasson a közönség. Apropó, a mérkőzés hangulata is tetszett, éppen a két szurkolótábor jóvoltából.

- A közeljövőben milyen újabb feladatai lesznek, milyen mérkőzéseket vezet majd?

- Legközelebb a Világligában a francia – olasz mérkőzést vezetem, s közben készülök hetedik Európa-bajnoki szereplésemre. A cseh-osztrák közös rendezésű kontinensviadalon is lesz egy-két fellépésem.

Győztek a juniorok is

A felnőttek mérkőzését követően a két egyesület juniorjai is megmérkőztek egymással, Ez a találkozó is jászberényi sikerrel zárult. Az első, szoros szett után a másodikban lányaink valósággal kiütötték ellenfelüket. A harmadik játszmában ismét szorosabb volt a küzdelem, de a szettnyerés nem sikerült a vendégeknek.

Jászberényi RK – NRC Kazincbarcika 3-0 (24, 9, 22)

A keleti-csoportot hat mérkőzésből hat győzelemmel a Jászberényi RK vezeti, s már megnyerte az alapszakaszt. Az együttes eddig mindössze egyetlen szettet veszített.