Röplabda

KÖZGÁZ ellen is 3-0

Úgy látszik a JRK röplabda csapatának, nagyon tetszik ez a számkombináció: 3-0, hiszen Kecskemét után a Közgáz ellen is ennyit mutatott az eredményjelző tábla a mérkőzés végén.

>

Sima győzelem Kecskeméten

Az utóbbi időben több fronton is összemérték tudásukat Jászberény és Kecskemét sportolói. Ebben a vetélkedésben a jászságiak vezetnek, hiszen a kosárlabda csapat után, a röplabdás hölgyek is győztesen hagyták el a küzdőteret.

>

Vasárnap kezdenek a röplabdás hölgyek

Bekapcsolódik a küzdelem sorozatba Jászberény női csapata is, akik ismét az NB II. Keleti csoportjába kaptak besorolást. A lányok új edzővel vágnak neki a bajnokságnak.
>

Visszavágtak a Nyírsulinak

Nagy küzdelemben, saját otthonukban vágtak vissza a berényi hölgyek – a múlt év végi hazai pályán elszenvedett vereségért – Nyírsuli csapatának, a női röplabda NB II. vasárnapi játéknapján >

Jász röplabda csapat Gödöllőn...

Honlapunkon méltatlanul ritkán szerepel a röplabda, pedig Jászberénynek ezen a téren igazán nincs szégyellnivalója.Ezt az adósságunkat szeretnénk törleszteni - első körben - Dézsi Zoltán videójával, aki Deme Gábort - ki ne ismerné őt Jászberényben - és jelenlegi csapatát kísérte el nemrég egy mérkőzésre. Igaz a csapat Gödöllőn székel, de mint látjuk és olvashatjuk majd, nevezhetnénk akár Kisjászberénynek is. >

Sándor Renáta az év röplabdázója

A Magyar Röplabda Szövetség a jászberényi származású, jelenleg a BSE csapatát erősítő Sándor Renátát választotta az év játékosának, aki emellett az utánpótláskorú röplabdázók között is az élen végzett.

A JRK nyerte a rangadót

A női röplabda NB II-ben, hazai pályán is bemutatkozott a 2009 –es őszi szezonban Jászberény női gárdája. Az NB II-őt alaposan átszervezték, így a Nyírsuli és a mi lányaink mellett a Közgáz hölgyei számítanak favoritnak. A Sport Kht. csarnokában megrendezett mérkőzésen a „Litkei lányok” idény eleji formát mutattak, de végül is hozták a kötelező hazai győzelmet. >

A legjobb tizenkettőben a JRK serdülői

Csütörtök este a Lehel Sport Kht. csarnokában rendezték az OSK (Országos Serdülő Kupa) egyik selejtezőjét. A berényi röplabdás lányok ellenfele, Gödöllő hasonló korú hölgyei voltak. A mérkőzés előtt egy ifjú kis legényt köszönthettek a sportcsarnokba látogatók. >

Hozták a kötelezőt Tiszavasváriban

A múlt heti sikeres – de nagyon fárasztó – megyei rangadó után, Tiszavasváriba utazott az NB II-es jászberényi női röplabda csapat. Ez az „összecsapás” – a szolnoki meccshez képest – kisebbfajta kikapcsolódásnak tűnt, hiszen a berényi hölgyek gond nélkül teljesítették a feladatot, az utolsó előtti helyezett kisváros csapatával szemben.
Litkei Gábor a lányok edzője, kisebbfajta betegséggel bajlódik, így a szombati „kirándulásról” Kun Boglárka Abigél, csapatkapitány számolt be lapunknak: >

Lelkesedésből *5-ös a Litkei lányoknak

A női röplabda NB II-ben ismét nagy csatát hozott a megyei rangadó vasárnap délután Jászberényben. Litkei Gábor lányai a múlt héten már jelezték, hogy jó formában vannak, hiszen a szintén 3. helyre pályázó Nyírsulit otthonukban győzték le 3-1 arányban. Viszont a szolnoki hölgyek – a bajnokjelölt – Újbuda vendégekén alulmaradtak.
Litkei Gábor kérdésünkre válaszolva közölte, hogy ha jó napot fognak ki lányok, kellemes meglepetést is okozhatnak, de mindenesetre nagyon nehéz meccs elé néz, ahol bizony szaporodhatnak ősz hajszálai. >

A legjobb tizenkettőben a berényi tinik

Ma délelőtt – az Országos Serdülő Kupa keretében – női röplabda tornát rendeztek Jászberényben. A szövetség eredetileg három serdülőkorú csapat számára írta ki a berényi selejtezőt, ám a gödöllői röplabdás hölgyek vezetői nem nézték meg időben e-mailjüket és így lemaradtak a játéknapról. >

Röplabda Diákolimpia

Az országos döntőbe jutást jelentő első két helyért küzdöttek szerdán a csapatok a Röplabda Diákolimpia V. – VI. kategóriájának megyei döntőjében.
A berényi együttesek sikerrel vették az akadályt, a szegedi vendégcsapatot mindketten legyőzték, így egymás között eldöntve az első hely sorsát, végül a Liska J. SZKI és Gimnázium állhatott a dobogó felső fokára, második helyen pedig a Lehel Vezér Gimnázium lányai végeztek. (JBO)

Tartalom átvétel