II. Érpart Futóverseny

Július 7-én, szombaton, rajtolt Jászberény Érpart városrészében a II. Érpart Futóversenyt, a korábbival azonos, 7km-es pályán, melynek vonalvezetése főként a város északi határát jelentő Zagyva folyó árvízvédelmi töltésén halad. A verseny a III. Érpart Focikupával a III. Érpart Fesztivál három napos eseménysorozatának középső, úgynevezett sportnapjának része volt. A rendezvényről a szervező, Durucz István küldött összefoglalót.

A férfi mezőny győztese: Szabó Albert Manassé - Fotók: Szikra Tóth SándorA férfi mezőny győztese: Szabó Albert Manassé - Fotók: Szikra Tóth Sándor- Izgatottan vártam az eseményt, hiszen előtte néhány héttel viharos időjárást jeleztek erre a napra, esővel. Istennek legyen hála, ilyesmi szép Jászberényünkben nem volt, viszont csodálatos, makulátlanul tiszta, halványkék égbolt igen, szikrázó napsütéssel, mely már a reggeli fél hétkor kezdő szervezőket is megizzasztotta. Az Olimpiai Ötpróba célkapujának fölállítása után szépen lassan jövögettek a nevezők.

Bár rendeztünk 7km-es futóversenyt, valamint 7, 14, és 21km-en 1, 2, és 4pontos futópróbát, továbbá 16, 32, és 62km-en 1, 2, és 4pontos kerékpáros próbát, a sportolók igen csekély létszámban jelentek meg, talán a nagy hőség miatt, amely a napon már a rajtkor elérte a 35C-t!
A Jákóhalmi Íjászok vezetőjének, Fődi Péternek köszönhetően karikás ostorral adtam meg a rajtjelet –most is azon gondolkozok, hogy e számomra csodálatos dolog hármas rendeltetése, vagyis a munkaeszköz, fegyver, és szakrális szer közül vajon a „rajtpisztoly” funkció melyikbe is illenék bele leginkább…

A női győztes: Simon LiliA női győztes: Simon LiliTehát a futók megindultak nagy elánnal, a jászfényszarusi polgárőrség felvezetőautóját követve. Kocza István, és Szabó Albert Manassé már az elején leszakította a mezőnyt, köztük dőlt el az elsőség sorsa – végül Albertó nyert.

A 7km-es táv végén mindenki fáradtan döntötte magába az ásványvizet. Kis szusszanás után azonban hamar családias beszélgetés alakult ki, szinte mindenki a pálya szépségét méltatta…
Persze nem mindenkinek volt ilyen könnyű napja. Richter Feri bácsi pl. 74 évesen 14km-t teljesített az Olimpiai Ötpróbán, ami hatalmas teljesítmény, hisz a 11óra körüli célba érkezésekor a hőmérséklet már 38 C fölött volt a napon.

Az eredményhirdetéskor, a támogatóknak hála, szép ajándékokkal gazdagodtak – az abszolút I-III. férfi helyezett a verseny nevével fémjelzett kupát, a női helyezettek pedig ajándékokban részesültek Kalla Pál kádár mester, a mi Pali bácsink, valamint az Érpart Fesztivál főszervezője, Kocsán László jóvoltából.

Bár a futóverseny eredményhirdetése 11órára lezajlott, azért az ötpróbázók még tovább izzadtak a futópályán, és a kerékpáros pályákon. Akik itt voltak, azok nagyon örültek a lehetőségnek, hiszen az eseménysorozat véghajrájában még van, akinek nagyon fontos bizonyos pontok megszerzése.

A II. Érpart Futóversenyről Szikra-Tóth Sándor fényképei közül néhányat hamarosan megtekinthetnek a http://erpartfeszt.blogger.hu/ -n.

A II. Érpart Futóverseny eredményei:

Férfiak:
1. Szabó Albert Manassé 29:39
2. Kocza István 31:43
3. Virág György 37:12
4. Eperjesi Nándor 38:14
5. Bacsa János 38:14
6. Keszthelyi Milán 38:44

Nők:
1. Simon Lili 44:53
2. Molnár Sára 49:01

A díjazottak körében a szervező, kezében a "rajtpisztoly"...A díjazottak körében a szervező, kezében a "rajtpisztoly"...

Következő próbahelyszínül ajánlom a 22-i abonyi úszó-, és triatlon próbát, valamint versenyzéshez a kisjubileumát ünneplő, augusztus 26-i V. Zagyvamenti Maratont, szintén Jászberényben.

A verseny szervezése és lebonyolítása során gyűjtött tapasztalatokkal gazdagodva az eseményt kibővítendő, s az Érpart Fesztivál „vérkeringésébe” jobban beillesztendő, megkezdtük a következő évi, a III. Érpart Futóverseny – 2013 tervezését, amelyről mindenkit időben tájékoztatni fogunk.

Köszönök mindent a támogatóknak, a segítőknek, a sportolóknak. Az új érdeklődőket szeretettel várom, a „régieket” visszavárom jövőre is, immáron a III. Érpart Futóversenyen.

Durucz István