Gazdaság

Magyar szakember lett az Electrolux Háztartási Kiskészülékek Szektor termelésért felelős alelnöke

Vass Attilát (56) nevezték ki 2011. szeptember elsejével az Electrolux Háztartási Kiskészülékek Szektor (porszívók, háztartási kisgépek) termelésért felelős alelnökévé. Új pozíciójában négy gyár - Jászberény, Curitiba (Brazília), Juarez (Mexikó), Nygard (Svédország) - irányítása lesz a feladata. >

9 jászberényi utca burkolata és környezete újul meg uniós támogatással

Nemrégiben megkezdődött az az uniós társfinanszírozással megvalósuló projekt, amely 9 jászberényi utca felújítását célozza. A megjavított útburkolat teljes hossza 4344 m, a beruházás keretében közel száz új fát ültet, és számos köztéri padot helyez ki a kivitelező. A Jászberény Város Önkormányzata vezetésével zajló munka eredményeképpen a főtér forgalma csökken, ezzel párhuzamosan az érintett településrészek között az átjárhatóság nő. A felújított szakaszokon javul a közlekedésbiztonság és a csapadékelvezetés kérdése is megoldódik. >

Projektzárás Jászberényben

Több mint 400 milliós, uniós támogatással megvalósuló komplex fejlesztések megvalósulása ért véget október 31-én Jászberényben. Az ÉAOP-5.1.2/D-2f-2009-0001 azonosítójú projekt különböző munkafolyamatok összehangolásával valósítja meg a belvízrendezést a városban. A héten tartották a projekt záró-rendezvényét a Polgármesteri Hivatal dísztermében. >

Újraindul a jászboldogházi aluradiátorgyár!

Újra beindult a gyártás Jászboldogházán, az immáron több mint 40 éves, legendás alumínium radiátorgyárban. Az Alurad nemcsak egy márkanév, hanem a régió egyik legnagyobb munkaadója, és termékei minden szempontból versenyképesek a konkurens importtal összehasonlítva. >

Magyar Termék Nagydíj az Electroluxnak

Idén tizennegyedik alkalommal díjazták a minőségtudatos szemléletet megtestesítő termékeket, szolgáltatásokat és előállítóikat Magyar Termék Nagydíjjal. Ilyen kitüntető címet kapott az Electrolux prémium kategóriás porszívója, az UltraOne, és az AEG Neue Kollektion hűtőszekrény termékcsaládja. >

Együttműködési Klaszter alakult Jászberényben

Háztartási Gépeket Gyártó, Fejlesztő, Forgalmazó és Beszállítói Szervezetek Együttműködési Klasztere alakult Jászberényben. A Jászberényi Gazdasági Tanács 2011. április 4-én megtartott rendkívüli ülésének döntése alapján az Electrolux cégcsoport gesztorságával, a Jászberény Város Önkormányzata és Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Ipari és Kereskedelmi Kamara támogatásával a háztartási gépek gyártását, fejlesztését és beszállítását végző vállalkozások közötti együttműködés elmélyítését segítő klaszter alakult meg 2011. május 6-án Jászberényben. >

Terv szerint halad az átalakítás


Jászberény Város Önkormányzata az elmúlt év végén döntött intézményhálózatának átalakításáról.
A döntés több területen is érintette a Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Zrt.-t, ahol az új vezérigazgató, Horgosi Zsolt vezetésével megkezdődött a számukra meghatározott feladatok megvalósítása. Az átalakítás befejezésének határideje 2011. szeptember 30. >

Eredményesen működik az Electrolux környezetvédelmi programja

Az Electrolux Lehel Kft. 2010-ben 5 462 MWh energia-megtakarítást ért el az előző évhez viszonyítva, ami megegyezik 1 500 család átlagos, éves energia-felhasználásával. Az Electrolux a gyárak korszerűsítésével, a gyártási folyamatok fejlesztésével, a dolgozók folyamatos képzésével és aktív közreműködésével érte el a kiemelkedően jó eredményt. >

Év végére felépül az Óvodacentrum

Egy helyi cég, a Barakk Kft. nyerte el a jászberényi Óvodacentrum kivitelezésére kiírt közbeszerzési pályázatot. A 639 milliós beruházásnak – ekkora összegű pályázatot helyi cég még sosem nyert a várostól - december 31-ig kell elkészülnie. >

Terjeszkedik a Jászapáti 2000 Zrt.

A Jászapáti 2000. Mezőgazdasági Zrt. működteti a jövőben a felszámolás alá került nagyrédei volt Szőlőskert Zrt. borászatát. A társaság több száz millió forintos fejlesztés keretében új palackozó és látványborászat létrehozásával kívánja fejleszteni a Mátraaljai borvidék patinás borászati üzemét - közölte egy sajtótájékoztatón Lóczi Miklós a Jászapáti 2000. Zrt. vezérigazgatója. >

Megújul a 32-es út

Szinte teljes hosszában felújítják a 32-es főutat, a beruházás előkészítése jelenleg folyamatban van. A beavatkozás nyomán biztonságosabb és gyorsabb lesz a térség közúti közlekedése. Az előkészítési munkálatokra 480 millió forint áll rendelkezésre, jelentős részben európai uniós forrásból- tájékoztatott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. >

Megduplázta gyártó- és raktárkapacitását a Rosenberger

Mintegy 3,5 millió eurós beruházással duplájára növelte gyártó- és raktárkapacitását a Rosenberger Magyarország Kft.- adta hírül több gazdasági hírportál. >

Tartalom átvétel