Kultúra

„Egyszer volt, ma is van”

XXI. Csángó Fesztivál

Több mint 50 program, 10 zenekar, 10 jászberényi együttes,
15 hagyományőrző együttes:
Moldvából, Gyimesből, Erdélyből, Felvidékről, Vajdaságból
több mint 1000 fő művészeti közreműködő.
Külföldi együttesek a következő országokból:
Kenya, Szerbia, Spanyolország, Venezuela

Elkészült a XXI. Csángó Fesztivál beharangozó kisfilmje.

>

A magyarság küldetése…

"Tudjuk, hogy II. József idején meghamisították a magyar Szent Koronát, hogy elvegyék a hatalmas Istentől való erőnket, a küldetésünkhöz feltétlen szükséges erőnket..." >

Gyöngygalléros és ezüstpitykés jászberényi táncosok

Fényes sikerrel zárult a VII. Országos Ifjúsági Szólótáncverseny a jászberényi Viganó Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tehetséges szólótáncosai számára, akik a legügyesebbnek járó versenyfődíjjal az Ezüstpitykés és Gyöngygalléros táncosi címmel térhettek haza. Az egri országos döntőre az öt tagú szakmai zsűri a több száz indulóból 57 produkciót juttatott be, közülük kilenc a Jászság Népi Együttes utánpótlás csoportjait képviselte. >

Csángó bál – jászsági közreműködőkkel

Budapesten immár 16. alkalommal rendezik meg a Csángó Bált. Egy csángókhoz köthető rendezvény pedig természetesen nem múlhat el jászsági közreműködők nélkül. >

A nyelv szobrásza

– Miként a szobrásznak a kő, úgy az irodalmárnak a nyelv a megformálandó anyag, amely ugyanúgy tud „repedni”, ha az ember nem kellő finomsággal és alázattal kezeli. Parti Nagy Lajos ezzel a hasonlattal indította azt az író-olvasó találkozót, melyet az elmúlt hét csütörtökén az Európa Klub szervezésében tartottak a Városi Könyvtár kamaratermében. >

Elfeledett örökségünk: a Csörsz árok

A Szent István Egyetem Mezőgazdasági- és Környezettudományi Karának két tanszéke illetve hallgatói, lelkes amatőr kutatókkal karöltve évek óta szívügyüknek tekintik a Csörsz-árok jövőjét. Az árok történetét, illetve a modern eszközök segítségével folyó kutatások eredményeit bemutató vándorkiállítás megnyitójára hétfőn délelőtt, egy történelemóra keretében került sor, a jászberényi könyvtár kamaratermében. >

A Magyar Kultúra Napját ünnepelték Jászberényben is

A Magyar Kultúra Napja alkalmából hétfőn délután Jászberényben is köszöntötték azokat, akik a város kulturális életében kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Ezúttal Bugyi Gábor a Jász Múzeum munkatársa illetve a Fejér Mária Népi Díszítőművészeti Szakkör részesült elismerésben. >

A Magyar Kultúra Lovagjává avatták Bolla Jánost

Hortiné dr. Bathó Edit és dr. Suba Györgyné után ismét van jászberényi kitüntetettje a Magyar Kultúra Lovagja címnek. Bolla János - aki többek között a Városvédő és Szépítő Egyesület elnöke is - a Magyar Kultúra Napján, a kultúra 495. lovagjaként vehette át az elismerést, a díjat alapító Magyar Falvak Kultúrájáért Alapítvány nagyszabású gáláján. >

Díjnyertes telefon

Kocsán Lászlóról régóta tudjuk: néptáncosként ügyesen figurázik a lábaival, ám most kiderült, az ujjai is jól mozognak, hiszen azokkal olyan sorrendben sikerült leütnie a számítógép klaviatúráján található betűket, hogy abból a végén egy díjnyertes novella állt össze. Persze ezt még nem tudhatta, mikor A telefon c. írásával benevezett a solymári Apáczai Csere János Művelődési Ház és Könyvtár országos novellaíró pályázatára. >

Dr. Rock Jászberényben rendel

Ütőhangszerekkel, vetítéssel, hangbejátszásokkal színesíti blues- és rocktörténeti előadását Dr. Rock, azaz Pleskonics András, aki a szegedi egyetem diákjainak tart legendás kurzusokat e témakörben. >

Földi szent helyek csillagtitkai

Born Gergely már nem először jár Jászberényben, így biztosak lehetünk benne, hogy mostani előadásában - mely ezúttal a Földi szent helyek csillagtitkai és az égi vőfény címet viseli - ismét izgalmas összefüggésekre világít rá. A geobiológus a Déryné Művelődési Központban, a "Hazatalálás" összefoglaló címmel indított előadássorozat keretén belül várja az érdeklődőket szerdán 17 órakor. >

Egykor és ma - és még legalább száz évig....

1971 novemberének utolsó napjaiban a Lehel Vezér Gimnázium egyik tantermében Pap Imre tanár úr vezetésével összejött néhány, a népzene és néptánc iránt érdeklődő fiatal. Persze akkor még egyikük sem gondolta - csak remélhette - hogy egy olyan néptáncegyüttes alapjait rakták le, mely a későbbiekben országos szinten az egyik legmagasabban jegyzet és nemzetközileg is elismert művészeti csoporttá válik majd. Pedig így történt, és hogy ez a munka milyen tömegekre van - akár táncosként, akár nézőként hatással - most, 2011. decemberében ismét bebizonyosodott. >

Tartalom átvétel