Sok beruházás indul, megéri türelmesnek lenni…
Forró nyár vár ránk, legalábbis olyan szempontból, hogy soha ennyi folyamatban lévő vagy hamarosan elkezdődő beruházás nem volt még Jászberényben – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, melyet Tamás Zoltán a városfejlesztési bizottság elnöke és Juhász Dániel alpolgármester tartott a héten. Mint elmondták, tisztában vannak vele, hogy a fejlesztésekkel kapcsolatosan néhány kényelmetlenséggel is találkoznak majd a lakosok, ám ezek időleges elviselése talán nem olyan nagy ár a megvalósuló beruházások érdekében.
Ami már meg is valósult, az a Zoltán utca Bercsényi útra kivezető részének leaszfaltozása, melynek elkészültével az utolsó belvárosi földes utca is megszűnt ráadásul itt parkolók is létesültek. Nemrég Bölcsőde is megújult mintegy 13 millió forintos pályázati támogatásból.
Jóval nagyobb volumenű beruházás a Kőhíd hamarosan induló kétirányúsítása, mely 82 millió forintból valósul meg, a belváros rehabilitációjának első lépéseként. A híd átalakításával többek között egy sokkal biztonságosabb gyalogos közlekedés lehetőségét is megteremtik. Az átépítését végző céggel olyan egyezséget kötött a város, hogy a Csángó Fesztivál idejére biztosítják az átjárást, véglegesen pedig szeptember-októberre lesz kész a teljes átalakítás.


A most épülő ADU körforgalomnál több lakossági panasz is előfordult – mondta Juhász Dániel. Ez a beruházás a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Beruházásában készül el, a város egy részét állja csak a költségeknek.
Az alpolgármester ezúton is arra kérte a lakosokat, hogy az építkezés ideje alatt legyenek türelmesek, „cserébe” azt ígérik, hogy a kivitelezés során újonnan felmerülő, kapcsolódó beruházásokat a város lehetőségeihez mérten megvalósítja majd.
A városfejlesztési bizottság gőzerővel dolgozik – tudtuk meg Tamás Zoltántól.
Jövőre folytatódik majd a csapadékvíz elvezetés, valamint a kerékpárút hálózat építése is – ez utóbbi további több, mint öt kilométerrel növeli majd a még idén elkészülő mintegy kilenc kilométernyi szakaszt. A beruházás szakaszosan készül el és ezeket a szakaszokat át is adják, még a végső, hivatalos használatba vétel előtt a lakosoknak.
A Zagyva kotrás illetve a csapadékvíz elvezetés (utóbbi a Nagykátai út kivezető baloldalán) összesen 567 millióba kerül. Július vége felé elindul a csapadékvíz elvezetés építése, ősszel pedig a kotrást végzik el. Utóbbinak szaga lesz – mondta Tamás Zoltán – és épp a szag miatt a hatóságok nem is engedélyezik, hogy a kotrást nyáron végezzék el.
A Zagyva rehabilitációval kapcsolatban gond lehet, hogy a Hunyadi utca, és a Szilvás dűlő környékén több telektulajdonos is úgy építette meg annak idején a kerítését, hogy az lefusson egészen a vízig, pedig az előírások szerint 6 méteres sávot szabadon kell hagyni. Az ott élőket felszólították, hogy tegyék szabaddá az utat a kotráshoz…
Megtudtuk, hogy idén idejében beérkeztek a képviselői keretek felhasználására vonatkozó kérések is. Leginkább járda építésre és csapadékvíz elvezetésére vonatkozik.
Három utcát sikerül a pályázati pénzek segítségével megújítani – ezek a Bimbó utca, a Bajnok utca belső része, illetve a Fehértói út egy 90 méteres szakasza.
Az óvodacentrumnál gondként jelentkezik, hogy a pályázatot elbíráló szervezet 60 millió forintot levont a kivitelezési költségekből. Most ennyivel kevesebből kellene kihozni a projektet. Így most három megoldás lehet: vagy a tervezők faragnak le a tervezési költségekből,a műszaki tartalomból, vagy a testület pótolja a hiányzó összegeket, vagy az engedélyes terveket kellene módosítani. Jó esetben szeptemberben indulhatnak a munkák, az újabb engedélyezés szükségessége esetén azonban csak jövőre – mondta Tamás Zoltán.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges


-15°C






.preview.jpg)


.preview.jpg)


.preview.jpg)












.preview.jpg)

.preview.jpg)


.preview.jpg)


.preview.jpg)





.preview.jpg)
.preview.jpg)

.preview.jpg)


.preview.jpg)

.preview.jpg)



.preview.jpg)

.preview.jpg)
.preview.jpg)




























Hozzászólások
Érdekes......
Érdekesnek találom,hogy a Tisztelt Városatyáink mindig csak választási kampány(ok) közeledtével érzik sürgösnek a város fejlesztését "sürgösen közhírré tenni"!
A múlt évben például megigérték a Zagyva kotrását nyáron,összel,majd télen,hogy " ne zavarja a szag a lakókat"!Hát nem is zavarta öket,mivel azota egy kapavágás sem történt ez ügyben...és most újabb egy év türelmet kérnek még a város lakóitól !Hmmm.
Azután itt van a "kerékpár-út hálózat építésének ügye"!
Elöször ugy 2003 tavaszán nyilatkoztak a Városatyák a Jászkürtben :"...megtervezték,és hamarosan már el is kezdödik a kivitelezése a jászteleki úti kerékpárútnak...stb...!
Persze ez is csak igéret maradt!! Mint azóta szinte minden évben megigérik az Újságban és a lakossági fórumokon is....." ennyi és ennyi kerékpárútat épitenek a városunkban "... és nem valósúlt meg belőle szinte semmi!!
Igaz azóta már háromszor is "megemelték a város hozzájárúlását a beruházás költségeihez"!
Ez valóban megtörtént,de a beruházásból azonban csak igéret maradt !
Összegezve: igérgetni már (még) tudnak a T! Városatyák!
Építetni kevésbbé!
Építetni kellene már végre,nem csak igérgetni!
Nagyon ráférne már a Városunkra a fejlődés,a fejlesztés!
Csak megjegyezném,más városok (mint pld. Jászapáti)elöször megvalósítják amit akarnak,utána bejelentik,hogy "ezt és ezt megvalósítottuk és átadtuk"!Ez igy van (igy lenne) rendjén!
Még akkor is igy kellene ennek lenni,ha " jön a választási kampány" és ilyenkor mocorogni "illik"a Városatyáknak, hagy lássa a választó polgár,hogy" mi aztán minden megteszünk,megvalósitunk, felépítünk a népnek,csak szavazzatok ránk" ígérgetés szorító cipőjében járnak!!! Mert most ez az érzésem,ezért ez a nyilatkozat-dömping.. itt is és a TV-ben is!!