Újra lesz Jászberénynek Országzászló Emlékműve

Jászberény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 207/2010. (VI. 30.) Önkormányzati határozatában Országzászló állításáról döntött. Az önkormányzati határozatban már a helyszín kiválasztása is megtörtént. E szerint a mű tervezett helye a Szentháromság tér – Lehel vezér tér találkozásánál lesz, mely helyszín funkcionálisan a szabadság téri parkhoz tartozik. És, hogy milyen érdekes is az élet, mert az egykori országzászló is ezen a helyen állt, míg el nem söpörte egy – véleményem szerint - túlságosan hosszú ideig tartó „történelmi vihar”.

Az Önkormányzat az emlékmű megvalósításával emlékeztetni kívánja az utókort a trianoni békeszerződésre ( békediktátumra – a cikk szerzője ), annak következményeire, valamint hangsúlyozni akarja a szétszakításból következő szükségszerű összefogást. Az elvárás, hogy tegye mindezt méltó módon, a célhoz és a környezethez igazodóan megfogalmazva.

Az emlékmű megvalósításának folyamatába illeszkedett az bejárás is január 25-én, kedden délután 14 órakor a létesítendő emlékmű helyszínén, melyre Alvári Csaba Jászberény Főépítésze várta a téma iránt érdeklődőket. A megjelentek, miután meghallgatták a Főépítész úr tájékoztatóját a létesítendő emlékművel kapcsolatos tervpályázati eljárásról, terminusokról, kifejtették véleményüket a helyválasztásról és a mű szellemiségével kapcsolatos elvárásaikról.

Egységesen az a vélemény fogalmazódott meg, hogy ne egy „siránkozó múltbarévedés” legyen az emlékmű fő mondanivalója, hanem – ahogyan az, az Önkormányzati pályázat kiírásában is szerepel – a magyarság összefogására buzdítson.

A szándék nemes, a cél tiszteletreméltó, várjuk az emlékműavatást!