Felvidéken jártak a liskások

Az Apáczai Közalapítvány a határon túli magyarság magyarországi diákokkal és tanáraikkal való megismertetését tűzte ki céljául. Ennek érdekében a Közalapítvány pályázatot hirdetett magyarországi szakközépiskolák számára a szomszédos országok magyarlakta területeire irányuló tanulmányutak támogatására. A tanulmányutak keretében a magyarországi intézmények diákjai a választott célországban szakmai és kulturális tartalmú programokat valósíthatnak meg a HATÁRTALANUL! program keretében.

A rendelkezésre álló 199.500.000.- forintból a jászberényi Liska József Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium 11.c osztálya 369 012 Ft-ot nyert. Az osztály 25 elektrotechnika-elektronika szakmacsoportos tanulója három pedagógus kíséretében három napot töltött Szlovákiában, ahol Kassa és környékének nevezetességeivel ismerkedtek. A közalapítvány az utazás- és a szállás-, valamint a tanulmányútról szóló médiamegjelenések költségeit fedezte.

A kiutazást 3 előkészítő óra előzte meg, ahol az órát tartó pedagógusok megismertették a tanulókat a határon túl élő magyarság létszámával, területi elhelyezkedésükkel, az államhatáron kívüli elhelyezkedés történelmi okaival. Elmondták, hogy a Szlovákiában, azon belül a Kassán és környékén élő magyarság milyen fontos része az egésznek, milyen jelentős szerepet játszott a magyar történelemben, mennyi értéket adott. Felhívták a tanulók figyelmét arra, hogy mit is jelent az országhatáron túl magyarnak lenni, milyen nagy dolog a határon túl magyar nyelven tanulni, szakmát szerezni.

Az osztály május 27-én indult az útra. Az első nap megtekintették a dobsinai vízierőművet, ahol megismerkedtek a villamosenergia-termeléssel, illetve az ahhoz kapcsolódó villamos művi ismeretekkel. A tanulók leendő szakmájukba kaptak be-tekintést. A látottak a 12. osztályos elektrotechnikai ismeretek, valamint a szakképző évfolyamok tananyagának elsajátításában is jelentős súllyal eshetnek latba. Az erőműhöz tartozó víztározó partján, illetve a hozzátartozó üdülőfaluban tett séta után a szállásra, a kassai testvériskola kollégiumába utazott a csapat. Itt a fiúk a házigazdákkal fociban mérték össze tudásukat.

A második nap kassai programokat tartogatott. A csoport látogatást tett a Kassai Magyartannyelvű Ipariskolában, intézményük testvériskolájában. Az igazgatónő bemutatta a szakképző intézményt, amelynek képzési profilja sokban hasonlít a Liskáéhoz.

A Technikai Múzeumban a tanulók végig követhették a hang- és képrögzítés, a telefon és az írógép történetét. Megtekinthették az elektronika, a vas- és acélgyártás,a geodézia és a fizikatudomány fejlődését.

II. Rákóczi Ferenc rodostói házának újraépített másában a fejedelem egykori használati tárgyait, bútorait, valamint a kornak megfelelő eszközöket láthatták a diákok. A székesegyházban tett látogatás végén a tanulók a Rákóczi kriptában koszorút helyeztek el a fejedelem és édesanyja, Zrínyi Ilona, illetve társaik márványkoporsóinál.

Az ebédet követően a volt katonai repűlőtéren berendezett repülőgépmúzeumba látogattak a diákok. Itt a múlt század elejétől megtalálható valamennyi, a repülésben komolyabb szerepet játszó repülő, főleg harcigépek. Láthatók voltak hajtóművek, ejtőernyők, valamint a két egykori katonai tömb meghatározó repülői az F16-tól a MiG-ig.

Ugyanitt két hangárban a 40-es, 50-es és a 60-as évek autóit, motorkerékpárjait is megcsodálhatták a tanulók. Láthattak Tátrát, Volgát, Skodát, Wartburgot, Warszavát, Jáwát, Cetkát, sőt még a Ford T-modelljét is. A kiállítást kiegészítették az adott kor háztartási gépei, használati tárgyai.
A napot esti séta zárta Kassa főterén. A színes fényekkel megvilágított szökőkút a zene ütemére működött, míg a harangjáték a Beatles Yesterday c. dalát adta elő.

A harmadik nap elsőként a történelemből ismert, és épen maradt Krasznahorka várát látogatta meg az osztály, ahol az utolsó tulajdonos, az Andrássy-család volt a múlt század elején.
A tanulók által leginkább várt program a dobsinai jégbarlangban tett séta volt.
Ez a világ egyik legjelentősebb jégbarlangja. A benne lévő jég mennyisége meghaladja a 110 000 m3 -t, a vastagsága pedig helyenként eléri a 26,5 m–t is. A barlang hőmérséklete egész éven át 0° C körül van A benne élő 10 féle denevérfaj közül is láthattak néhányat a szemfülesebbek.

A kirándulás utolsó állomása az angol parkkal körbevett betléri Andrássy-kastély volt. Az épületben található képgyűjtemény, könyvtár kb. 20 ezer kötettel, fegyvergyűjtemény, vadásztrófeák és egzotikus tárgyak az egész világból, főleg Ázsiából és Afrikából.

A hazatérést követően a tanulók a részt vevő tanárok segítségével értékelték a kirándulást. Az értékelő órán a személyes élmények mellett három dologra helyeztek nagy súlyt: a kinn élő magyarság problémáira, a szakmai tapasztalatok összehasonlítására és a testvériskola diákjaival kialakult kapcsolat továbbfejlesztésének lehetőségeire.