Megint jól kifőzték

Idén 59 csapat nevezett a kilencedik alkalommal megrendezett Jászsági Népiételek Főzőversenyére, melyet szokás szerint a jászberényi Margit sziget enyhet adó fái alatt rendeztek meg – ami az ez évi nagy melegre való tekintettel különösen remek helyszínnek bizonyult.

A fák árnyékában olyan érdekesebbnél érdekesebb ételekkel találkozhatott a kíváncsiskodók sűrű hada, mint például a káposztás faszuly (paszuly), grillezett nyúlgerinc, savanyú vetrece, tiszazugi birkapörkölt, magyar rackapörkölt, vajdasági kecskegidapörkölt zsemlegombóccal, csíramálé vagy a szalagóriás réteges.

Az országszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvendő versengésre versenyzők érkeztek Budapestről, Túrkevéről, Cserkeszölőből, Nyíregyházáról, Szolnokról, Fótról és a Jászságból.

Délután három óra lett, mire a zsűri minden versenyző étkét megkóstolta, és kiválaszthatta a jók közül a legjobbakat, hiszen mint a verseny fő szervezőjétől, Bobák Józseftől megtudtuk, évről évre magasabb színvonalú ételeket tesznek a versenyzők a zsűriasztalra.


Ez évben a következő eredmény született:

A szabadtűzön sült ételek közül a budapesti Lissák-Miller Rózsa csapata „Báránybordák kézfogója” elnevezésű étele lett a befutó a Bárkányi Attila vezette Teramo team, illetve a Jászsági Többcélú Társaság csapata előtt

Sütemények terén Sas-Benke Andrea és csapata tejfölös-diós pogácsáját nem lehetett felül múlni. Őket a Bazsó Team és Birgés Sándorné követte a zsűri bírálata szerint.

Bográcsos ételek tekintetében a Czitán család: Tiszazugi birkapörköltje arata a legnagyobb sikert, második Egri Sándor lett, harmadik helyen a Túri pince csapata végzett.

Fotók: Szalai GyörgyFotók: Szalai György

A vendéglátósok és a szakképző iskolák is összemérték tudásukat társaikkal. Előbbieknél Folyó Gábor rablóhúsa bizonyult a legjobbnak, őt a Bábosik-Vida páros, illetve Sas Norbert követte. Az iskolák közül a jászberényi Klapka Gasztro Club Tárkonyos bárányragu leves, rostonsült kacsamáj tarhonyával és lecsóval menűsora ízlett azsűrinek legjobban, őket a nyíregyháziak és a szolnokiak követték.

A közönségdíjat a Birka csapat érdemelte ki, a rendezvény mindenkori fődíját és az ezzel járó a Jászság Ínyesmestere címet a Jászsági Hagyományőrző Egyesület képviseletében főző Halász Endre és felesége birtokolhatja, egy hatalmas borhűtő szekrénnyel egyetemben.

A győzteseknek természetesen díjak is dukáltak, melyeket a szponzorok nagylelkűsége okán biztosítottak a szervezők. A rendezvény fő támogatója: Carrier CR Magyarország Kft. Volt, további támogatók: Electrolux Lehel Kft. Hűtőládagyára, illetve Porszívógyára, valamint a Dometic Rt.