Illusztrációs pályázat középiskolások számára

A jászberényi Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria a Magyar Költészet Napja és NEMES NAGY ÁGNES születésének 90. évfordulója alkalmából FÁK címmel versillusztrációk készítésére ösztönző alkotópályázatot hirdet 14-18 év közötti tanulók számára.

A pályázat kiírásának és a minősítésre felkért zsűri által legjobbnak ítélt pályamunkákból összeállított kiállításnak célja az, hogy ráirányítsa a figyelmet a kilencven éve Budapesten született Nemes Nagy Ágnes író, költő, műfordító és művészettörténész példaértékű életpályájára, valamint az írott szó kifejező erejére, ez által pedig olvasásra, szövegelemzésre, az emberi érzelmek és lelki kötődések értelmezésére, plasztikus megjelenítésére ösztönözze a fiatalokat. Szeretnénk, ha a pályázók kísérletet tennének az irodalom és a kézművesség elméleti, gyakorlati összekapcsolására.

A pályázat beadási határideje: 2012. március 31.

A részletes kiírás, a részvétel feltételei, a díjazás a múzeum honlapján olvasható! http://www.hamzamuzeum.hu

Folytatódik a nagy sikerű OptiKaland

OptiKaland címmel 2012 márciusában ismét múzeumpedagógiai foglalkozássorozat indul a Hamza Múzeumban, melyre a vizuális kultúra iránt érdeklődő, a képzőművészet iránt fogékony 7-14 éves gyermekeket várjuk. Május végéig 8 foglalkozásra kerül sor. A foglalkozások fő céljaként a résztvevők képzőművészeti alkotások befogadását segítő képességeinek, valamint tényleges alkotóképességeinek fejlesztését határoztuk meg, mindezt a múzeum absztrakt képzőművészeti gyűjteményére támaszkodva.

Az OptiKaland fontos küldetése a tehetségek "felfedezése", alkotásra ösztönzése is amellett, hogy minden rajzos, kézműves alkotáshoz kedvet érző gyermeknek szeretnénk barátságos, egyedi környezetben, hasznos szabadidő eltöltési lehetőséget teremteni.
A foglalkozásokról, valamint a jelentkezés és részvétel lehetőségeiről olvashatnak a múzeum honlapján és facebook oldalán!
http://www.hamzamuzeum.hu
http://www.facebook.com/hamzamuzeum