A magyarság küldetése…

Molnár V. JózsefMolnár V. József"Tudjuk, hogy II. József idején meghamisították a magyar Szent Koronát, hogy elvegyék a hatalmas Istentől való erőnket, a küldetésünkhöz feltétlen szükséges erőnket. Szűz Mária, a mi örök Boldogasszonyunk helyére Dukász Mihály bizánci császár került (...) legalábbis Révay Péter (1622) leírása alapján erre következtethetünk."

A fenti sorokat Molnár V. József néplélek-kutatótól idéztük, aki február 8-án látogat majd Jászberénybe, hogy a „HAZATALÁLÁS” sorozat keretében beszéljen az érdeklődőknek a magyarság küldetéséről, a Déryné Művelődési Központban, 17 órától.

***


Kialakult a sorozat tavaszi menetrendje. A Várszegi Tibor által összeállított program keretén belül a következő hónapok során az alábbi előadásokat hallgathatjuk majd meg:

Március 7. 17 óra
A magyar Szent Korona szentsége és misztériuma
Szántai Lajos történész előadása

Március14. 17 óra
Miről szól a Lehel kürtje?
Fújták-e? Ittak-e belőle? Használhatta-e Lehel vezér?
Pap Gábor művészettörténész előadása

Április 11. 17 óra
József Attila, a mindenség és a magyarság költője
Odorics Ferenc irodalomtörténész előadása

Május 9. 17 óra
Adigzsi, a tuva sámán
Kanalas Éva filmes beszámolója egy tuva sámán életéről

Május 16. 17 óra
A magyar tánc igazsága
Hol lakozik a magyar igazság? Miért három? Mi köze a sánta kutyához és merre van elásva?
Várszegi Tibor előadása

HAZATALÁLÁS – ISMERJÜK FEL VALÓDI TANÍTÓINKAT! – A HETEDIK TE MAGAD LÉGY!