Soha rosszabb premiert...

Bár Szabó István filmjét már néhány hete vetítik a honi mozik, Jászberényben nemcsak a Szabó Magda azonos című regényéből készült Az ajtó című alkotás debütált. Az utolsó képsorok és a stáblista kifutása után asztal és székek kerültek a vetítővászon elé, kisvártatva pedig már az Oscar-díjas rendező, valamint a film producere osztotta meg a nézőkkel az előkészületek és a forgatás kulisszatitkait. A Lehel Film-Színházban a tervek szerint rendszeresek lesznek a hasonló közönségtalálkozók.

Világsztár a főszerepben – Helen Mirren –, a további karakterek megformálóinak névsora is parádés, Ragályi Elemér operatőri munkája szintén megszokottan magas színvonalú. Hogy a nézők közül hányan olvasták korábban a könyvet, s a filmes adaptáció ehhez mérten milyen benyomásokat keltett bennük, illetve a másik hányadból mennyien kaptak kedvet, hogy megismerjék az írásos formát, legfeljebb találgathatjuk, hiszen ízlések és pofonok ugye...

Ami azonban bizton örömteli volt, hogy jó néhány korábbi alkalommal ellentétben – amikor neves vendégek fellépésére bántóan kevesen voltunk kíváncsiak – ha nem is teljes telt ház, de szépszámú érdeklődő jött el hétköznap kora este. Az érdeklődőt pedig ezúttal szó szerint érthetjük, ugyanis a hasonló alkalmakkor feldobott „tessék kérdezni”-t követő szemérmes-szégyellős visszafogottság helyett mintegy másfél órán át egymást követték a kérdések, s általában nem a várható, sablonos fajtából. Szabó István pedig szerencsére nem tőmondatokban felelt, laikus néző számára is érthetően beszélt a film kapcsán szakmai fogásokról, érzelmi háttérről, alázatról.

A kiváló rendező – ahogy a zárszóban találóan elhangzott – szinte egy filmrendezői kurzusnak megfelelő munícióval látta el a hallgatóságot. A moderátori feladatokat szolid egyszerűséggel is nagyszerűen teljesítő Demeter István, valamint a „piszkos” anyagiakról, koprodukciós tárgyalásokról, nemzetközi sztárok szerződtetéséről szintén „fogható” formában tájékoztató producer, Hábermann Jenő is hozzátette a magáét az emlékezetes este sikeréhez.

Fotók: Szalai GyörgyFotók: Szalai György