Balesetveszélyesen kerékpározunk

2011. szeptember 14-ig 468 személyi sérüléses közlekedési baleset történt a megyénkben, melynek során 188 kerékpáros sérült. Az összbaleseti számból 108 alkalommal kerékpáros volt az okozója a baleset bekövetkezésének és 68 esetben részese. A személygépkocsival okozott baleseteket követően a második helyen van a kerékpárosok által okozott balesetek. A kerékpárosok által okozott balesetek közül 5 halálos kimenetelű, 42 súlyos és 61 könnyű sérüléses volt. 31 esetben ittasan okozták kerékpárjukkal a személyi sérüléses baleseteket.

A kerékpáros balesetek számának visszaszorítása céljából a megyében a rendőrség a napi szolgálat ellátás során fokozottan ellenőrzi a kerékpárosokat.
Kiemelt hangsúlyt kap a gyalogosátkelő helyeken való tiltott kerékpározás kiszűrése. A KRESZ ugyanis előírja, hogy kerékpárral a gyalogosokra vonatkozó szabályok szerint kell az úttesten áthaladni, vagyis a gyalogosátkelő helyen csak és kizárólag a kerékpárról leszállva, azt tolva, gyalogosként lehet áthaladni.

A balesetek számának növekedésében jelentős mértékben szerepet játszik a kerékpárosok figyelmetlensége, a KRESZ ismeretének hiánya (kerékpáros közlekedés nem vizsga köteles) illetve annak figyelmen kívül hagyása. A gyalogos átkelőhelyen való kerékpáros közlekedés mind amellett, hogy szabálytalan, baleset veszélyes helyzeteket teremthet. A kerékpár dinamizmusa, mozgási sebessége és mozgási iránya más, mint egy gyalogosé, amely a járművezetőket megtévesztheti.

A fentiek okán is közöljük Pásztorné Kovács Ágnes rendőr százados, megyei sajtószóvivő által küldött, a KRESZ ide vonatkozó részletét tartalmazó sorokat.

KRESZ

Kerékpárok és segédmotoros kerékpárok

54. § (1) Kerékpárral a kerékpárúton, a kerékpársávon vagy erre utaló jelzés (117/c. ábra) esetében az autóbusz forgalmi sávon, ahol ilyen nincs, a leállósávon vagy a kerékpározásra alkalmas útpadkán, illetőleg - ha az út és forgalmi viszonyok ezt lehetővé teszik - a lakott területen kívüli úton, a főútvonalként megjelölt úton az úttest jobb széléhez húzódva kell közlekedni.
(2) Lakott területen levő olyan úton, ahol az úttest kerékpár közlekedésre alkalmatlan, továbbá ahol a (7) bekezdés a) pontja szerint tilos, kerékpárral a gyalogos forgalom zavarása nélkül és legfeljebb 10 km/óra sebességgel a járdán is szabad közlekedni.
(3) Kerékpárral az útpadkán, az úttesten és a járdán csak egy sorban szabad haladni.
(4) Kerékpárral
a) lakott területen kívül a főútvonalról balra bekanyarodni vagy megfordulni, továbbá
b) a kerékpárútról a vele párhuzamos útra balra bekanyarodni
nem szabad.
A kerékpárosnak a kerékpárról le kell szállnia és azt tolva - a gyalogosok közlekedésére vonatkozó szabályok szerint - kell az úttesten áthaladnia.
(5) A kétkerekű kerékpáron 16. életévét betöltött személy szállíthat 10 évnél nem idősebb, a kerékpárt nem hajtó utast a kerékpár pótülésén. Kettőnél több kerekű kerékpáron 17. életévét betöltött személy szállíthat a kerékpárt nem hajtó utast.
(6) A kerékpárt éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a külön jogszabályban meghatározott lámpákkal kell kivilágítani és a kerékpárt hajtó személynek - lakott területen kívül - fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie.
(7) Tilos
a) főútvonalon 12. életévét be nem töltött személynek kerékpározni;
b) elengedett kormánnyal kerékpározni;
c) kerékpárhoz oldalkocsit, valamint - kerékpárutánfutót kivéve - egyéb vontatmányt kapcsolni;
d) kerékpárt más járművel, illetőleg állattal vontatni;
e) kerékpáron oldalra kinyúló, előre vagy hátra egy méternél hosszabban kinyúló, a vezetőt a vezetésben akadályozó vagy a személy- és vagyonbiztonságot egyébként veszélyeztető tárgyat szállítani;
f) kerékpárral állatot vezetni.